hálószoba berendezése

A hálószoba berendezése

Milyen körülményeket kell teremteni ahhoz, hogy pihenésünk a legideálisabb lehessen?

Az álomszerű hálószoba kellően szeparált, védett mind a külső, mind a belső zajokkal szemben, megfelelően árnyékolható, szellőztethető és fürdőszobával, illetve gardróbszobával kapcsolatos. Természetesen ezek elég komoly elvárások és sokszor megvalósíthatatlanok is.

Adott helyiségkialakítások esetén, régi építésű házaknál sem a helyiségkapcsolatokat, sem az egyéb adottságokat nem tudjuk megváltoztatni, de ettől most tekintsünk el. Kialakításakor mindenképpen fontos itt is, hogy tisztázzuk mi mindenre szeretnénk használni a hálót. Ez elsősorban az alapterület nagyságától függ.

Az alapkellékeink – amire minden valószínűség szerint szükségünk lesz – az ágy, a komód, illetve ha nincsen külön gardróbszobánk, akkor a ruháink tárolására egy szekrény. Az ágy-, illetve a matractípusokról már egy előző cikkemben részletesen írtam. A tervezés szempontjából a méretek tisztázása a legfontosabb. Egyszemélyes ágy 90-100 cm széles és 200-210 cm hosszúságú szokott lenni.

A kétszemélyes pedig 140-180 cm széles (vannak ennél is szélesebb változatok) és szintén 200-210 cm hosszú. Ideális, ha a fekvőmagasság minimum 40 cm magasan van. Ha mindkét oldalán szeretnénk megfelelő méretű helyet biztosítani, akkor számoljunk minimum 70 cm hellyel mindkét oldalon. A nyugodt alvás miatt azt szokták javasolni, hogy a fekvőhelyet úgy helyezzük el, hogy az ajtóra rá lehessen látni.

Az említett bútorokon kívül egy igazán otthonos háló legfontosabb hangulateszköze a megfelelő világítás. Mindenképpen szükség lehet általános világításra, helyire és hangulatvilágításra. Az általános megoldható mennyezeti, vagy fali karokkal. A helyi világítás az ágynál olvasásra alkalmas lámpákkal. A hangulatvilágítás pedig szabályozható fényerősségű álló, vagy rejtett lámpákkal. Az otthonosságot a meleg színekkel és a megfelelő gazdag textilhasználattal tudjuk elérni. Jó pihenést!