mennyezeti lámpa

Mennyezeti lámpa, a szobák stílusának alapkelléke

Stílusos kényelemben

Egy lakóhelyiség komfortja és stílusa számos tényezőn múlik, de ezek közül mindenképpen fontos kiemelni a különböző fényforrások szerepét. A szobák hangulatát alapjaiban határozza meg az ott jelenlévő természetes és mesterséges fény. Ez utóbbi terén pedig meglehetősen nagy a mozgástér.

A minket körülvevő otthon, legyen az lakás vagy ház, a nyugalom és komfort szigete kell, hogy legyen. Az, hogy ez kinek pontosan mit jelent nem feltétlenül egyértelmű, hiszen ahány ház, annyi szokás. Mindenki más és más környezetben érzi jól magát, más szempontokat, berendezési tárgyakat tart fontosnak, de mindenképpen úgy alakítja ki lakókörnyezetét, hogy az kellőképpen stílusos és egyben komfortos legyen számára.

Az ebben szerepet játszó kritériumok és különféle szempontok jellemzően erősen szubjektívek, de bizonyos tárgyak és körülmények objektíven is fontosnak tekintendők. Fontos például a helyiségek megvilágítása, az azokban jutó fény mennyisége. Ez nyilván történhet természetes úton is, az ablakokon beáramló napfény révén, ám legalább ilyen fontos szerep jut a különböző világítótesteknek, lámpáknak is. Ez utóbbiak terén igen széles a mozgástér, a választék pedig óriási. Egy mennyezeti lámpa ugyanakkor szinte biztos, hogy nélkülözhetetlen.

A fény, mint dekoráció

Egy lámpa esetén a legalapvetőbb szempont a funkcionalitás. Az elvárás tehát ezekkel az eszközökkel szemben leginkább az, hogy megfelelő mértékben világítsák be a tereket, szobákat. Erre természetesen minden lámpa képes, sőt, a különféle innovatív megoldások révén a legtöbb paraméter ma már abszolút egyénileg szabályozható. Egy mennyezeti lámpa sem csupán egy plafonra szerelt világítótest, hanem akár a szobák egyik kiemelt dekorációs eleme is lehet.

A fényekkel való játék eleve sok új színt és hangulatot képes adni bármely helyiségnek, de már önmagában a lámpák megjelenése, kinézete is sokat hozzátehet egy szoba stílusához. A gyártók ezt felismerve számos különböző formatervvel állnak elő folyamatosan, megadva a lehetőséget mindenki számára, hogy a lakóterek kinézetéhez igazíthassa a lámpák stílusát is. Egy mennyezeti lámpa is lehet több, mint egy egyszerű fényforrás.

lámpa

A választás szabadsága

A mennyezeti lámpa napjainkban már sokkal inkább egy kategóriát, semmint egyetlen terméket jelöl. Az irányt értelemszerűen kijelöli, hiszen egy ilyen eszköz a mennyezetre szerelve teljesíti eredeti funkcióját, de a többi szempontból jelentős mozgástér is adódik. Klasszikus stílusú lámpák, modern spotok, egyedi, designer termékek egyaránt megtalálhatók a mennyezeti lámpák között, és ekkor csupán a lámpatestekről beszélhetünk, az izzók széles lehetőségei még csak ezután következnek.

A világítástechnika mára egészen magas szintre jutott a háztartási szférában is, így az otthonok világítása is abszolút személyre szabható, egyedi elképzelések szerint alakítható ki. Egy mennyezeti lámpa csupán a kezdet, emellett azonban számos más világítótest elhelyezésére is lehetőség van, a lehető legtovább bővítve a szobák megvilágításának lehetőségeit. Egy lámpa tehát mára nem csupán fényforrás, hanem a szobák berendezésének és stílusának fontos kelléke.