Az addiktológia a függőségekkel foglalkozó orvosi szakág, amely a hétköznapi ember számára a drog és alkoholfüggőség kezelését jelenti. Maga az addiktológiai kezelés egy beszélgetésen alapuló módszer, amely addiktológus orvos, illetve addiktológiai konzultáns segítségével zajlik, és részletes állapotfelmérés és orvosi vizsgálat előzi meg.
A szenvedélybetegségek típusai
A szenvedélybetegségeknek több típusa van, a leginkább ismert területei az alkoholfüggőség, a nikotinfüggőség, és a drogfüggőség, azonban a modern társadalmak velejárója, hogy a függőségeknek egyre újabb formái jelentek meg és alakulnak ki a jövőben is. Egyre több embernél figyelhető meg világszerte valamilyen típusú viselkedési függőség. Míg az első esetben valamilyen szer rabjává válik az egyén, addig az utóbbiak esetében (például szerencsejáték függőség, számítógép függőség, evészavarok, munkafüggőség) a viselkedési okok miatt alakulhat ki az arra hajlamos személyeknél. Általában a szenvedélybetegség kialakulásában nem jelölhető meg egyetlen ok, nagyon általánosan az mondható, hogy több rizikófaktor együttes jelenléte szükséges, amelyben szerepe van a genetikának, a családi háttérnek, vagy a környezeti okoknak.
A szenvedélybetegségek társadalmi megítélése
Sajnos a szenvedélybetegségek évszázadok óta velünk vannak, gondoljunk csak az alkoholizmusra. Míg az alkoholfogyasztás szinte teljes mértékben elfogadott, a hétköznapi élet része – valamilyen mennyiségben és gyakoriságban – addig az alkoholbetegséget már erősen negatívan ítéljük meg, és erősen deviáns viselkedésnek tartjuk. Másik nagyon ideillő példa a munkafüggőség megítélése: sokan érzik természetesnek, hogy rendszeresen késő estig dolgoznak, illetve még otthon is a családi program alatt, vagy a nyaralás alkalmával rendre előveszik a számítógépet, hogy elvégezzenek egy (általuk!) fontosnak és halaszthatatlannak vélt munkafolyamatot, vagy folytatják, amikor már a család nyugovóra tért. Jó tudni, hogy a munkafüggőséget a társadalom nem ítéli meg sem negatívan, és az egyéb függőségekkel összehasonlítva olyan súlyos problémának sem tartja. Pedig a munkafüggőség, amelyet munkaalkoholizmusként is nevezünk, súlyos leépüléshez vezet, és nem csak a páciens saját egészségét ássa alá, de a családi életét is rombolja.
Mi a teendő függőség gyanúja esetén?
A legtöbb függőségben szenvedő személy nem ismeri el a problémáját, és az esetek túlnyomó többségében úgy érzik, hogy képesek a függőséget kezelni. Amikor a környezete (család, barátok, közvetlenmunkatársak) szembesítik, általában tagadással, hárítással találkoznak. A gyógyulást, illetve a kezelést az is nehezíti, hogy egyes függőségek nem járnak együtt „látványos” könnyen felismerhető tünetekkel. Számos olyan tünet, intő jel van, amelyet tapasztalva egyrészt érdemes az illető figyelmét felhívni arra, hogy kérjen segítséget, illetve, ha visszautasítja, akkor saját magunk forduljunk minél hamarabb addiktológus szakemberhez.
Ezek lehetnek:
- fizikai tünetek, általános testi panaszok
- személyiségváltozás, a kötelezettségek elhanyagolása
- állandósult vágy a szenvedély végzésére
- titokban végezett fogyasztás
- mennyiségi növekedés (az adott szer fogyasztásában, vagy tevékenység végzésében)
Mit jelent az addiktológiai kezelés?
A szenvedélybetegségek kezelésére a súlyosságuk, illetve a típusuk alapján többféle terápia is szóba jöhet. Általában egy állapotfelméréssel, és orvosi vizsgálattal kezdődik, és a páciens kitölt egy függőségi kérdőívet. Majd az eredmények birtokában a szakember kiválasztja a személyre szabott terápiát, amely lehet például tanácsadás, konzultáció, pszichoterápia (stb., bizonyos esetekben gyógyszeres kúrával is kiegészülhet. A módszerek beszélgetésen alapulnak. A tanácsadás egy rövidebb, míg a konzultáció egy hosszabb folyamat. A tanácsadás a konkrét probléma, és annak megoldására irányuló forma, általában pár alkalom elegendő. A konzultáció pedig több hónapig tartó rendszeres találkozásokat jelent, a hosszát a páciens motivációja legalább annyira befolyásolja, mint az adott probléma.
A visszaesés veszélye
Sajnos az az igazság, hogy gyakran csak átmeneti a leszokás. Ha a személynek lehetősége adódik, akkor a szenvedély ismét feltámadhat.
