image1

Ezek lesznek a legnépszerűbb online szórakozási lehetőségek 2024-ben

Az internet az élet szinte minden szegletét átformálta, többek közt a szórakoztató ipart is, amelynek egy nagy része áttevődött az online szférába. Korábban a szórakoztatási lehetőségek az adott helység adottságaitól függtek – ha egy nagyvárosban éltünk, akkor nyilván több opció létezett, mint egy kis faluban.

Bizonyos városok pedig a szórakozásra specializálódtak, mint pl. Las Vegas vagy Macao. Az internetnek köszönhetően, mára már elég, ha van egy okostelefonunk, lehetünk bárhol és temérdek szórakozási lehetőség tárul elénk. Nem muszáj már elutazni egy messzi országba, vagy egy másik városba, hogy éljünk bizonyos szórakozási lehetőségekkel.

Ebben a cikkben vendégszakértőnk, Kollár Aladár segítségével feltárjuk, hogy melyek azok az online szórakozási lehetőségek amelyek a legnagyobb népszerűségnek örvendenek a magyarok körében 2024-ben.

Passzív szórakozás

A passzív szórakozás kategóriába azokat a tevékenységeket lehet sorolni, ahol az ember nem vesz aktívan részt, mint pl. a filmnézés. Az internetnek és a technológiai fejlődésnek köszönhetően alapjában változott ez a kategória is.

Tény: Korábban könyvek, sajtó, színház, mozi, tv és rádió létezett – ma ezek a médiumok továbbra is megvannak, de ezeken belül új kategóriák jöttek létre, illetve új típusú tartalmak, mint pl. a Youtube vagy a Tiktok, podcastek vagy e-könyvek.

Youtube

Továbbra is a Youtube a legnépszerűbb videomegosztó platform a világon 2,6 milliárd felhasználóval.

image4

Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend és több fajta tartalmat lehet rajta fogyasztani a zenétől kezdve, podcastek, sorozatok, filmek, rajzfilmek, rövid tartalmú videókig szinte minden megtalálható a Youtube-on.

Egy pár adat a Youtube-ról:

  • 2023-ban a YouTube-nak több mint 2,5 milliárd havi aktív felhasználója volt
  • Naponta több mint egymilliárd órányi videó kerül megtekintésre a YouTube-on
  • A forgalom több mint 70%-a mobil eszközökről származik
  • Több mint 100 országban és 80 nyelven érhető el
  • A YouTube a világ második leglátogatottabb webhelye a Google után

TikTok

A TikTok a leggyorsabban növekvő videómegosztó alkalmazás a világon, amely a rövid videókra specializálódik. Magyarországon is nagyon népszerűvé vált az elmúlt években. Egy pár adat róla:

  • A TikTok-felhasználók naponta átlagosan 95 percet töltenek a platformon, ami több, mint bármely más közösségi médiumnál
  • A TikTok felhasználók naponta átlagosan 19 alkalommal nyitják meg az alkalmazást
  • Várhatóan 2,2 milliárd felhasználója lesz már 2027-re
  • A világ 5. legnépszerűbb közösségi médiuma, olyanokat megelőzve mint az X (korábban Twitter), a Pinterest vagy a Snapchat. A Facebook, Youtube, Whatsapp és az Instagram állnak az első 4 helyen.

image3

Podcastek

A podcastek világa mára már Magyarországon is profi szintre emelkedett. Aki még nem ismeri, röviden a podcast egy olyan médium amely rádió műsorokra hasonlít abból a szempontból, hogy hang alapú tartalomról van szó, általában beszélgetések és interjúk formájában.

Amiben különbözik a rádiótól, az az, hogy szabad formátumú és bárki csinálhatja. Nincs szükség rádióállomásra és az elején még reklámok se nagyon voltak. Ebből kifolyólag kötetlenebb, hosszabb és mélyebb beszélgetéseket eredményez, ami miatt az egész világon nagyon népszerűvé vált ez az új média kategória, többek közt most már Magyarországon is.

Egy pár adat a podcastek világából:

  • 2021-ben már több mint 2 millió podcast csatorna és több mint 48 millió podcast epizód létezett. Ez négyszerese annak, ami három évvel korábban volt.
  • 2022-ben, az Egyesült Államokban a 12 éven felüliek körében, a lakosságnak 62%-a már legalább egy podcast epizódot végighallgatott
  • Az amerikai lakosság 41%-a podcast-eket hallgat legalább havonta egyszer
  • 2023-ban 2 milliárd dollárt költöttek cégek reklámokra podcast felületeken

A híres amerikai komikus Adam Carolla ezt mondta a podcastokről: “Szeretem a podcastelés szabadságát. A podcastek esetében nyugodtan vacakolhatunk a formával és a formátummal, annyi időt szánhatunk rá, amennyit csak akarunk, anélkül, hogy szünetet kellene tartanunk reklámok miatt.

Aktív szórakozás

Az aktív szórakozás kategóriába értelemszerűen azokat lehet sorolni, ahol részt tudunk venni a dolgok folyamatában valamilyen szinten, mint pl. a videojátékok vagy az online szerencsejátékok esetében.

Online játékok, amik fizetnek

Azok az online játékok, amik fizetnek, általában az online kaszinóknál találhatók meg. A szokásos szerencsejátékokat, amelyeket a kaszinókban is meg lehet találni, mint pl. a rulett, blackjack, póker vagy az félkarú rabló online formában is léteznek.

Tény: Ezeket a játékokat, ugyanúgy mint egy normál kaszinóban, pénzért lehet játszani, sőt a nyeremények lehetnek akár ugyanakkorák is.

Sportfogadás stratégia

Bár a meccsnézést lehetne a passzív kategóriába is sorolni, attól kezdve, hogy fogadást kötünk egy meccsre, lehet azt mondani, hogy az aktív kategóriába lépünk át azáltal, hogy a pénzünket kockára tesszük.

A sportfogadás stratégia világa nagyon sok opciót kínál a szerencsejáték kedvelők számára, nemcsak a kombinációk tekintetében, hanem a különböző sportágak szempontjából is. A fogadási stratégiák emiatt is változóak, komplikáltak és folyamatosan módosulnak. Emiatt is érdemes a profikra hagyatkozni ezen a téren – tanulj a szakértőktől a mightytips.hu oldalon, ahol a magyar nyelvü stáb ingyenes útmutatások tömkelegét biztosítja a tudnivágyók számára.

E-sport szerencsejáték

Az úgynevezett e-sportok sokak számára továbbra is egy kevésbé ismert kategória. A sport szó kissé megtévesztő, abból kifolyólag, hogy nem egy klasszikus sportágról van szó, hanem egy videojáték versenyről, ahol csapatok mérkőznek meg egymással és általában bizonyos játékokra specializálódnak.

image2

Ahogy ez a jelenség egyre népszerűbbé válik, a hozzá kapcsolódó e-sport szerencsejáték kategória is egyre nagyobb szeletet hasít magának a sportfogadási tortából, amely a klasszikus sportokhoz hasonlóan fogadási stratégiákra épül, ahol oddsok alapján lehet kötéseket tenni.

Összegzés

Az online szórakozások terén egyre több opció várja az embereket. A technológia, konkrétabban az okostelefonok és az internet, sok esetben teljesen újfajta kikapcsolódási lehetőségeket hoztak létre, amelyek egy pár évtizede meg sem fordultak az emberek fejében.

Nem kell most már kaszinókba járni, hogy biztonságosan tudjunk rulettezni, nem kell bukmékerekhez fordulni, hogy fogadni tudjunk meccsekre, azok az online játékok amik fizetnek szinte korlátlan számban léteznek.

Nem kell TV csatornákra hagyatkozni, hogy egy adott időben, egy adott programot nézzünk, most már szabadon lehet válogatni a több millió műsor közül, amelyeket az olyan platformok mint a Youtube vagy a Netflix ajánl. Száz szónak is egy a vége: soha nem létezett ennyi szórakozási lehetőség mint ma és 2024-ben még több ilyen lehetőség fog elénk tárulni mint korábban.

Lead fotó: Mightytips