Címke víz
Kerti bár kutyáknak
A meleg tavasz, majd a nyár beköszöntével a kerttel rendelkezők egyre több kerti kelléket, kiegészítőt szereznek be. A kültéri bútorok, növények és grillezők mellett nem árt négylábú lakótársainkra is gondolni: nekik vásárolhatunk például saját kerti ivókutat is.

fotó: Lilla
Beázás: a lakás réme
A csapvíz csak egyetlen irányba mehet: lefelé – ezen sajátosságának kellemetlen következménye lehet a beázás. Csak a szerencsén múlik, hogy a lakásunk éppen hol helyezkedik el: felül, tehát áztatunk, vagy alul, ami azt jelenti, hogy ázunk. Mindkét esetre fel lehet, és fel is kell is készülni.

kép: Flickr - Cramit
Csempékkel is lehet vizet spórolni
A pszichológiai hadviselés különös formáját választotta néhány fiatal tervező - Sofia Lagerkvist, Charlotte von der Lancken, Anna Lindgren, Katja Sävström -, hogy a kevesebb vízfogyasztásra sarkalljon.

Ha nem tudnád, mikor forr
A háztartási gépek és konyhai eszközök jelentős része ugye arra való, hogy az ember munkáját megkönnyítse. Örülünk a mosógépnek, a porszívónak, hálásak vagyunk a vasalóért, a mosogatógépet is sokra tartjuk, de hogy kinek van szüksége a víz forráspontját jelző konyhai objektumra, azt csak sejteni lehet.

Feltételezhető, hogy látássérült emberek támogatása vagy az alkotás öröme volt a tervező motivációja, ami megihlette a kis lila bóját, melynek funkciója kimerül annyiban, hogy jelzi, ha a víz elérte a forráspontját. A kütyünek köszönhetően nem kell órákon át a lábas mellett állni és nézni, mikor kezd el bugyborékolni a víz, az ember mehet a dolgára, a kütyü majd úgyis csipog, ha forr a víz. Talán valakinek ez is jól jön.
Via Quirky.
Legdrágább a fagyhalál
Ha tél, akkor hó és fagy is akad bőven, aminek egyenes következménye a kötelező hólapátolás és a gyakorta bekövetkező fagykár, ami a vízvezeték csöveket, kerti csapokat és ereszeket is hátrányosan érinti. Ezzel kapcsolatban is tudunk néhány jó tanáccsal szolgálni.

Búvárkodás szárazon: már ez is lehetséges
Búvárkodás anélkül, hogy nyakig a vízbe merülnénk, lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Nem úgy Jaewon Choi tervezőnek, aki áthidaló megoldást talált ki erre a problémára.

LH2O: új formában a víz
LH2O, ez az elnevezése a portugál Água de Luso, azaz Luso Víz ásványvíz forgalmazó cég és a Pedrita Design csomagolástechnológiai stúdió közös munkájának.

Kor, a legegészségesebb vizes palack
A KOR gyár terméke a 4 színben kapható és deisgn szakemberek által formatervezett vizes palack széria, mely arról híres, hogy teljesen mentes a mérgező, Bisphenol A nevezetű anyagtól, mellyel a palackok belsejét szokták bevonni, és egészségkárosító hatása lehet.

LEDes tófény

Nem feltétlenül kell ahhoz tó vagy patak, hogy oázist varázsoljon a kertjébe. Hallgathatja a víz lágy csobogását vízköpők, vagy kültéri, saját víztárolóval rendelkező szökőkutak és kisebb csobogók beépítésével. Forráskő világítással, LED-es fénycsóvákkal az esti órákra romantikus hangulatvilágítást adhat a vízforrásnak, amelynek még a színét is kiválaszthatja: fehér, jégkék, zöld, sárga és piros közül.
Tótisztító berendezések

Tószűrők
Mennyi bosszúságot tud okozni, ha a szépen és igényesen kialakított kerti tavunk vize két hét alatt csupa alga lesz. A víz tisztán tartását nem hanyagolhatjuk el. Mi az UVC lámpás tószűrő berendezést ajánljuk, ez a szűréstechnika különösen intenzív és tartós víztisztaságot biztosít: véd az algák és a kórokozók ellen. A szűrőszivacsokból összeállított mechanikai és biológiai szűrő tisztítja a kerti tó vizét.
A szűrőt érdemes szétszedni és úgy 7-10 naponta tisztítani, persze ez függ a tó állapotától is. A víz beáramlik a szűrőbe, ahol a 10 celsius fok fölötti víz biológialiag is tisztul. A beáramló víz egy részét az UVC lámpa átvilágítja, a sugárzás hatására a baktériumok meghalnak és csökken az alganövekedés.A lebegő szennyezősések és a bioiszap leülepszik, a szennyeződés-telítettségjelző pedig mutatja, mikor kell a szivacsszűrőket tisztítani.
- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







