Címke vasaló
Mosókonyha néhány négyzetméteren
Nem is olyan régen a mosás nemcsak kemény munka, hanem közösségi esemény volt a nők számára. Amíg mostak, beszélgettek, megosztották egymással a problémáikat. A mosás ma magányos tevékenység, ezért igen lehangoló lehet, ha egy sötét, apró, tárolónak is használt helyiségben kell foglalkozni vele.

Színorgia és örömszerzés minden reggelre
A kora reggeli kávéfőzés nem kifejezetten a nap fénypontja, hiszen senki sem szeret félálomban matatni a konyhában, és várni az életmentő koffeinadagjára. Agatha Ruiz de la Prada spanyol dizájner szerint azonban a hajnali rosszkedv nem törvényszerű: egy vibráló színekben pompázó kávéfőző akár fel is dobhatja a napot. A tervező Budapesten járt, a Nescafé Dolce Gusto kávéfőzőinek bemutatóján kaptunk ízelítőt a színorgiából és a pozitív életérzésből.

Gőzvasaló a közeljövőből
Ha megnézzük saját vasalónkat, vajon hány előnytelen tulajdonságát tudnánk összeszedni? Persze alapvetően már a létezése óriási gond, sajnálatos tény, hogy használata mind a mai napig elkerülhetetlen. De ha már ez a helyzet, nem árt javítani a kevésbé előnyös adottságokon. Néhány darab túl nehéz, megfájdul tőle a csukló, nem ergonomikus és így tovább. Ám aggodalomra semmi ok, a jövő vasalóival nem lesz semmi gond - kivéve talán azt, hogy továbbra is vasalni kell velük.

A Philips számára tervezett Easyglider gőzállomás designere, David Gonçalves igyekezett orvosolni ezeket a gondokat. Vasalója extra könnyű, ergonomikus és használata is egyszerű. Fogantyúja szakít a megszokott formákkal, ami - állítólag - megkönnyíti a vasaló használatát, olyan mintha a a felhasználó egy számítógép egerét működtetné. A vasaló gőzfunkcióját szabályozó gombok is itt helyezkednek el. A vasalás közben a gép a fenekére állítható, a szilikon-vas lábacskáknak köszönhetően nem hasal el. A vasalóhoz tartozó víztartály 2 literes, s kevés helyet foglal, mindössze 20x20x45 cm-es. Egyetlen hátránya, hogy még csak koncepció.
Fémvasaló macsóknak
A vasalás soha nem tartozott a férfiak kedvenc időtöltései közé, a megnyerő megjelenés érdekében azonban kénytelenek némi időt szánni a műveletre. A vasalást azonban élvezni is lehet, főleg egy kimondottan maszkulin, ultradizájnos eszközzel. Nico Kläber kifejezetten azoknak a férfiaknak fejlesztette ki ezt a macsós, fém borítású modellt, akik eddig nehezen tudták az imázsukkal összeegyeztetni ezt a kissé háziasszonyos tevékenységet, és a fehér, műanyag vasalók gondolatától is kirázta őket a hideg.

Biztonsági lekapcsoló a vasalóban
A piacon számtalan olyan háztartási gépet találunk, amit a feledékeny felhasználókra szabtak. Vannak mikrók, amik meghatározott időközönként pittyegnek, ha a benne felejtjük az ételt, de néhány mosógép is leadja a jelzést, ha elkészült a mosással. A vasalók esetén bár nincs hangjelzés, az automatikus lekapcsolónak köszönhetően nem kell attól tartani, hogy a bekapcsolva felejtett gép miatt ég le a ház. Összeszedtünk pár dizájnos darabot azok közül a gépek közül melyeket biztonsági lekapcsolóval szereltek fel. Kattints a képre!
Vasalótalpat kapott a bögre
A dráguló energiaárak mellett egyáltalán nem meglepő, ha az emberből előbújik a takarékos énje, de hogy egy bögre kávé hőjét vasalásra használjuk a jövőben, áprilisi tréfának tűnik.

Az Art Lebedev Studio dizájnerei úgy tűnik, komolyan gondolták a bögrevasaló - az Ironius - tervét, ők úgy gondolják, hogy a kisebb gyűrődések egy bögre fekete hőjével is eltávolíthatók. De nem vagyunk pesszimisták, izgatottan várjuk a terméket!
Coca-Cola gőzölős vasaló
A Ba-M-Tza évközi designversenyen közel háromszáz fiatal formatervező pályamunkája versenyzett, ezek közül az egyik kiemelkedő alkotás az a gőzvasaló volt, melynek gőztartályát egy egyszerű Coca-Colás flakon helyettesíti.

Ha Shay Mesika fiatal formatervezőn múlna, a gőzvasaló nem lenne egy túlbonyolított szerkezet. Nem állna másból csak egy vasalótalpból, egy műanyag flakonból és készen is vagyunk. Ha kifogyott a víz, csak újra kell tölteni és kész. Nekünk tetszik!
Gőzállomásokat teszteltünk!
Professzionális megjelenése miatt a gőzvasaló vonzó lehet mindazoknak, akik sokat és gyakran vasalnak, hiszen a háztartási gép puszta látványa is a könnyű munka reményével kecsegtet. De mit tud valójában a gőzóriás? Kiválasztottuk a három legnagyobb gyártó gőzállomásos modelljeit, és napokig csak vasaltunk és vasaltunk, hogy megtudjuk, mire is jó ez az egész.

Mire jó egy gőzállomás?
A gőzállomásos vasalókat elsősorban azoknak a háziasszonyoknak ajánljuk, akik nagy mennyiségben vasalnak, ez ugyanis folyamatosan, nagy nyomású gőzt biztosít, amivel a vasalás gyorsabbá válik - a huzatok, lepedők akár több rétegben is vasalhatók, és egy tartálynyi vízzel egy-két órán keresztül gondtalanul lehet vasalni.
Nagyszerű innovációk nőknek
Mosógép, porszívó, hajszárító – csak néhány azon innovációk közül, amik forradalmasították a nők életét az elmúlt évszázadban. Ezek a tárgyak hozzájárultak ahhoz, hogy a XX. század végére minden eddiginél függetlenebb, öntudatosabb és szabadabb nő születhessen.

A létező legkreatívabb hosszabbító
Ki ne járt volna már úgy, hogy végzetesen elveszett a hosszabbítóba applikált elektronikai berendezések gordiuszi csomóba álló huzaljai közt? A koreai kreativitás nem is mer határokat, íme, erre is tökéletes megoldás született.
![]()
- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair








