Címke szakember
A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
Szegő Eszter szerepelt már a 4szoba.hu-n, méghozzá az Édes élet sorozatban, amiben a férjével együtt nyitott 2 Kockacukor nevet viselő kávézót mutattuk be. Eszter a kávézó mellett enteriőrstylistként dolgozik, így nem volt kérdés, hogy térszépítőkkel foglalkozó sorozatunkban is helyet kap!
fotó: Kiss János
A 4szoba lakberendezője: Győri-Nagy Hajnal
Eheti lakberendezőnk, Győri-Nagy Hajnal szintén pályát módosított, és a bölcsészkar mellett kezdett el tervezést tanulni. A ma már enteriőr-tervezőként és stylistként tevékenykedő Hajnal számos érdekes projektet tudhat már maga mögött: lakások és családi házak mellett például rendezett már be horgászboltot is.

fotó: Teglásy Zsuzsa
A 4szoba lakberendezője: Ács Erzsébet
Divattal foglalkozó cikkeimben is szeretek olyan kreatív alkotókat bemutatni, akik nem féltek nagyot ugrani, és egy sikeres, de sokkal szárazabb szakmát adtak fel évek múltán álmaikért. Ráadásul az új, álomszakmában is sikert sikerre halmoznak. Ilyen kreatív szakember, lakberendezőket bemutató sorozatunk aktuális szereplője, Ács Erzsébet is!

A 4szoba lakberendezője: Juhász Mónika
A 4szoba lakberendezője sorozatban ezúttal Juhász Mónikát mutatjuk be. A Monka Design Studio alapítója nem lehet ismeretlen a 4szoba.hu olvasói előtt, hiszen egy Mónika által tervezett fogorvosi rendelőt nem is olyan régen mutattunk be az oldalon. Most arról kérdeztük a kreatív szakembert, hogyan került a pályára, és hogy mi a tervezői hitvallása.

Juhász Mónika
A 4szoba lakberendezője: Endrédi Noémi
A 4szoba lakberendezője sorozatban most egy olyan otthonszépítő szakembert mutatunk be, aki bár se nem lakberendező, se nem enteriőrstylist, de mégis nagy hatással van sok ember házának, lakásának stílusára. Ezúttal az antikvitásban és azok újjá, modernné varázsolásában utazó Endrédi Noémivel ismerkedtünk meg!

Endrédi Noémi és kislánya
A 4szoba lakberendezője: Kogan-Szabó Sándor és Kiss Miklós
A 4szoba lakberendezője sorozatot eddig a nők uralták, de a fölényes vezetés csillapodni látszik! A most következő két férfiből álló terveződuóval az állás 14:2-re változik. A Kogan-Szabó Sándor és Kiss Miklós által alkotott dizájnerpáros sokféle területen kipróbálta már magát: a loft lakásoktól kezdve, divatüzletek és showroomok is kötődnek a nevükhöz.

Kogan-Szabó Sándor és Kiss Miklós; fotó: Bácsi Róbert László
A 4szoba lakberendezője: Kate Endresz-Roberts
A 4szoba lakberendezője cikksorozatban ezúttal egy angol származású világlátott enteriőrtervezőt mutatunk be, aki 1995 óta él Magyarországon. Kate Endresz-Roberts a Kate 4 Design alapítója, akit sokan ismerhetnek az egyik tévécsatorna népszerű otthonszépítő műsorából.

Kate Endresz-Roberts
A 4szoba lakberendezője: Jónás Dorka
Már azt sem tudjuk, Jónás Dorka hanyadik szereplője A 4szoba lakberendezője sorozatnak. Szerencsére annyi tehetséges otthonszépítő szakember van itthon, hogy hétről-hétre új arcokat mutathatunk be. A most következő Dorka, Spanyolországban szerzett diplomát, és a gyakorlatban is ott ismerkedett meg a belsőépítészettel. Szaktudását viszont ő sem külföldön, hanem itthon kamatoztatja!

Jónás Dorka; kép: dorkajonas.com
A 4szoba lakberendezője: Koczoh Judit és Szabó Bernadett
Sorozatunk tizenkettedik részében ismét egy tervezőpárost mutatunk be! Koczoh Judit és Szabó Bernadett többek között németországi és franciaországi tapasztalataikat, a műszaki tudást, a filmes munkákból, valamint képzőművészeti kiállításokból merített inspirációikat hasznosítják a belsőépítészetben. A nemzetközi tanulmányok és a színvonalas munkák bemutatása mellett a Pinxit Design Studio két alapítójáról készült anyagból arra is fény derül, hogy mi köze a csillagjegyeknek a belsőépítészethez...

Koczoh Judit és Szabó Bernadett, fotó: pinxit.hu
Belsőépítész hatalmas szabadságfokkal
Dalos Eszterrel egy divattal kapcsolatos interjú hozott össze: ő volt a tolmácsa a Budapestre érkező Agatha Ruiz de la Pradának. Mint utóbb kiderült Eszter belsőépítész és a dizájn csínját-bínját a MOME után Spanyolországban sajátította el. Hat évig élt Barcelonában és Madridban, majd egy éve hazaköltözött, hogy itthon dolgozzon tovább. A Kálvin téren található Fecskében találkoztunk Eszterrel, akit miután a pincér régi ismerősként üdvözölt adta magát az első kérdés...

Dalos Eszter; fotó: Lilla
- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







