Címke mikró
Láthatatlan konyhagépek
A lakberendezési trendeket Milánó diktálja, így aki naprakész akar lenni, a legjobb, ha a két évente megrendezett kiállításokon bemutatott enteriőröket tanulmányozza. 2012-ben nem történt hatalmas változás a 2010-es és 2008-as trendekhez képest, továbbra is a minimalista, letisztult, praktikus konyhák a legnépszerűbbek, ahol a háztartási gépek fiókokban vagy ajtók mögött rejtőznek.

Hűtőből koporsó, mosógépből asztal
A megunt, elöregedett és túlságosan sokat fogyasztó háztartási gépek ideális esetben hulladékudvarokba kerülnek, ahol a megfelelő módon bontják szét őket. Van azonban még egy opció: maradnak a háztartásban, és új funkciót kapnak.

Barbeque a lakásban, februárban?
Az első családi vagy baráti barbeque-ra sajnos még várnunk kell egy-két hónapot, de jó hír, hogy a jellegzetes, faszenes ízeket úgy is az ételekbe csempészhetjük, hogy közben el sem kell hagynunk a jó meleg konyhát. A megoldás egy olyan mikrohullámú sütő, amelyben a faszenes fűtőszálnak köszönhetően az ételek különleges aromát kapnak.

USB-kütyük a túléléshez
Egy kis túlzással persze, de a ma fellelhető USB-vel működő kiegészítők lehetővé teszik, hogy a túléléshez szükséges alapvető kellékek a gép húsz centis hatótávolságában maradjanak, vagyis még csak elmozdulni sem kell a gép mellől. A szórakoztató egységektől kezdve a háztartási kisgépekig, a számítógép meghajtás mindent lehetővé tesz: melegítés, hűsölés, borotválkozás, fogmosás és falatozás.

Kávémelegítő a laptop mellett
A számítógépező ember lételeme a koffein, s mivel a kávé hidegen nem annyira jó, nem árt, ha van a közelben egy tenyérnyi főzőlap, ami kívánt hőfokra fűti fel az italt. Az okos kis kütyü persze hűteni is tud.
USB-melegítő
Borotva USB-ről
Míg egyes USB-termékek az évek során kihullottak a piac kínálatából, addig az USB-borotva (made in China) még mindig elérhető; de hogy a célszerszám mennyire alapos, az kérdéses.

Fondue-szett a gép mellől
Láttunk már példát arra, hogy valaki USB-kábelek segítségével főzte meg a vacsoráját, ezek után már egyáltalán nem meglepő az a fondue szett, amit kizárólag a számítógép társaságában lehet üzembe helyezni. A kütyün LCD-kijelző mutatja a hőmérsékleti állapotokat.

Technokol rapid a levesben és egy kis angolnaüldözés
Technokol rapid a levesben, paradicsomos konzerv a plafonon, angolnaüldözés a kertben, lángba borult pirító és a bűncselekményt eltussoló nagymamák: ezek mind azt bizonyítják, hogy az élet a legszebb forgatókönyvíró, a dolgok pedig rendszeresen másképp alakulnak, mint ahogy mi elképzeljük őket. A konyha például kimondottan jó forgatási területnek bizonyul, hogy mennyire, azt szerkesztő kollégáim saját beszámolói bizonyítják: robbantás és állati üldözések következnek.

Áááááááááááááááááááááááááááááááá!
Kerek mikrót teszteltünk!
Az LG Electronics jóvoltából egy új, modern és okos háztartási segédkéz érkezett hozzánk tesztelésre: az iroda aggastyán mikrója mellé a MH6589DR típusú mikrohullámú sütője parkolt be, melyet a szerkesztőség húsz fős csapata két héten keresztül használhatott. Kapott a gép hideget-meleget: a mélyhűtött szülinapi tortától kezdve a rakott krumplin és makrobiotikus ételcsodákon át az egészen a legextrémebb kalóriabombákig, mindent belepakoltunk. Jöjjön a kiértékelés!
A galériáért kattints a képre!
Szerelem első látásra?
A lekerekített belső terű mikró klasszikus vonalakkal, elegáns ezüst-fekete megjelenésével mind a modernebb, mind a hagyományos konyhák belső terébe tökéletesen illeszkedik. Fényes fekete kezelőfelületén jól látható a digitális kijelző zöld számjelzése, és külön piros pont jár azért, hogy az eltérő funkciókat külön színkódos ábrák mutatják. Kuriózumnak számít, hogy a gép kezelőfelületére egy ezüst érintőkerék is került, ami nemcsak megbontja a látvány minimalista egyhangúságát, de különösebb keresgélés nélkül, szinte az ember ujjai közé talál: így látvány és funkció kölcsönösen kiegészíti egymást.
Virágba borult a mikró
A hűtőszekrény és mosógép után most megérkezett az LG Electronics borvörös, virágmintás háztartási elektronikai termékcsaládjának harmadik tagja, a mikrohullámú sütő.

A készülék egy gombnyomással aktiválható programokkal csökkenti a konyhában töltött időt. Az „Automatikus főzés” funkcióval a melegítendő étel típusa és súlya alapján készíthetjük el kedvenc ételeinket, az „Automatikus kiolvasztás” és az „Automatikus melegítés” funkciók külön-külön programokat kínálnak, így előbbi a vörös húsok, szárnyasok, halak és kenyérfélék, kiolvasztására, utóbbi a pizzák, a szószok és curry melegítésére szolgál.
A sütőpor, az ezerarcú házi tisztítószer
A sütőpor erejét már nagyanyáink is ismerték, és nemcsak a sült tészták térfogatnövelésére, és színének feljavítására használták, de a makacs foltok, a penész, a kellemetlen szagok eltávolítására egyaránt. Házi sütőporos praktikákat kerestünk.

Dr. Sütőpor
A sütőpor európai elterjedése a német gyógyszerész, Dr. August Oetker nevéhez fűződik, aki 1898-ban kezdte el a sütőpor tömeges gyártását, és 1903-ban szabadalmaztatta is az általa kikevert port. A "sütésre kész lisztet" újságokban, receptekkel együtt, hirdette, vállalkozása pedig annyira beindult, hogy alig pár év leforgása alatt, több mint ötvenmillió tasak sütőport értékesített. Azóta nemcsak az Oetker családi vállalkozás virágzik, de a sütőpor háztartási sikere is töretlen - a hófehér por nemcsak a sütemények felturbózására alkalmas, de a legdrágább tisztítószereknek is odaver. Háziasszonyok tippjei között szemezgettünk.
LCD-képernyő a mikróajtóban
Igazi high-tech mikróra leltünk, az LCD-képernyővel és hangfallal felszerelt háztartási gép már majdnem olyan mint egy tévé.

Mindenki egyetért azzal, hogy a mikrohullámú sütő küllemre nem áll túl távol a televíziótól. A CastOven művésznévre keresztelt mikró tervezői pont ezt a hasonlóságot használták ki, és LCD-képernyőt terveztek a mikróajtóba.
A gép az igazi tévézés élményétől még picit messze van, ugyanis a melegítés idejére a YouTube-ról szed le videókat, amit a képernyőn és két hangfalon keresztül továbbít. Vagyis az igazi LCD-képernyős televíziózás még várat magára, de nem vagyunk túl messze tőle.
Az akadálymentes konyha tervezése
Az akadálymentes környezet kiépítése nemcsak a közterületeken jelent problémát, az otthon négy fala között az egyes helyiségek kialakítása, átépítése is komoly és költséges feladatot ró a rászorulókra. A szakszerű és megfelelő kialakítás megtervezése a rehabilitációs szakmérnök feladata, aki elsősorban a középületek közszolgáltatásainak akadálymentesítésével foglalkozik. Feladata annak megtervezése, hogy minden fogyatékkal élő ember - mozgássérült, látás- és hallássérült, szellemi fogyatékos, autista -, és egészséges ember számára - legyen idős, közlekedjen babakocsival vagy begipszelt lábbal -, egyaránt könnyű legyen a közlekedés.

- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair








