Címke lakásfelújítás
Minimál pénzből panelban

Van olyan eset, amikor a lakberendezőnek mindössze egy hét és nagyon szűkös anyagi keret áll rendelkezésére, hogy egy szokványos panellakásból igazi otthont varázsoljon. Kate Endresz-Roberts és csapata egy egyedülálló anyuka és öt gyereke számára teremtett otthonos környezetet - az Álomépítők című műsor keretein belül - a panelban.
Lakberendezés tíz nap alatt

Tíz nap alatt mindenestől berendezni egy több szintes házat úgy, hogy a benne élők kényelmének megfelelő legyen, még egy szakembernek sem könnyű feladat. Itt azonban ennél jóval többről van szó, mert Kate Endresz-Roberts ezúttal ez alatt a rövid idő alatt újrafestette, mázoltatta az egész lakást, villanyszerelési munkákat végeztetett és egy új fürdőszobát is építtetett - persze mindezt a jól átgondolt tervezés után.
Lakberendezés két fázisban

Egy kifordított történet is elsülhet jól: Kate Endresz-Roberts egy jó nevű lakópark mintalakását tervezte meg, ami rögtön megtetszett a vevőnek és a megvásárolt ingatlant aztán saját képére formáltatta a lakberendezővel. Szakértőnk kezdetben egy elképzelt család számára tervezett otthont, majd a történet nagyon is konkrét fordulatot vett - lakberendezés két fázisban.

Csináld magad szoba-kocsma
Íme egy sikeresnek mondható lakásfelújítás szakértő segítsége nélkül. Hősünk mindössze 37 négyzetméteres lakását alakította át a maga igényei szerint. Annak ellenére, hogy a stílus egységessége, vagy a bútorok hagynak némi kívánni valót maguk után, a következetesen végigvitt koncepció és a falfestés mindenképpen figyelemre méltó. Különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy mindez 500 000 Ft ráfordítással jött létre - amely tartalmazza az új fal, a burkolatok, a festékek, a szaniterek és egy új mosógép árát.

Lakásfelújítás három nap alatt

Mit lehet tenni egy kis lakással három nap alatt, erősen kötött büdzsével? Kate-Endresz Roberts lakberendező ezúttal egy fiatal pár új építésű lakását alakította át úgy, hogy a nappali-étkező-konyha mintegy 28 négyzetméteres területére koncentrált.

Tönkretehet a rosszul választott hitel
A válság óta már nem olyan könnyű hitelhez jutni. Nem csak a bankok szigorították meg a feltételeket és mérlegelik jobban a kockázati tényezőket, de a lakosság részéről is van egyfajta egészséges kétkedés a viszonylag gyors, azaz évekig tartó spórolás nélküli pénzhez jutás irányában. Érdemes körültekintően tanulmányozni, hogy felújítás vagy átépítés esetén kinek érdemes, hogyan válasszunk és milyen konstrukció az, ami leginkább megfelel az elvárásinknak.

- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







