Címke koncepció
Felejtsd el a mosogatást!
A mosogatásért néhány kivételtől eltekintve senki sem rajong. Ha nincs a háztartásban mosogatógép, ez a nem túl népszerű házimunka számos párkapcsolati, kollégiumi és albérleti vitáért felelős. Az örök problémaforrás számos dizájnert megihletett, igaz, ők nemcsak az otthon nyugalmát, hanem a víztakarékos, és környezetbarát szempontokat is figyelembe vették a koncepciók kialakításánál.

IKEA-konyha 2040-ből
A tervezőknek hála már most tudjuk, hogy pár évtized múlva milyen irányt vesz a konyhatervezés. Némelyik ötlet annyira futurisztikus és bizarr, hogy az ember inkább meg se éri ezt az időt, mások viszont kevésbé elrugaszkodottak, akár meg is lehet szokni őket. Az IKEA 2040-es konyhája megosztja a véleményeket.

Az IKEA 30 éves terve értelmében a jövő konyhája nem piskóta, van abban minden, távirányítóval működtethető sütő, 3D-s ételnyomtató, öntisztuló munkalap, 3 D-s hologramok a hűtő és a tűzhely kijelzőjén, de persze az iPad sem maradhat ki a rendszerből, szekrényajtókban kap helyet.
Akármi is valósul meg ebből, egy biztos, még van harminc évünk megszokni.
Kávéfőzőt rejt a Ferrari sisak
Mára már egyáltalán nem meglepő, ha neves márkák összefognak és közösen dobnak piacra egy különleges terméket. Legutóbb a Ferrari és a Nespresso kreatívjai dolgoztak együtt, s megtervezték a “The Racepresso” kávéfőzőt.

Nem ez az első alkalom, hogy neves autómárkák logója izgalmas formatervezésű háztartási gépeken köszön vissza. Így volt ez a BMW, a Bugatti és a Lamborghini kávéfőzőivel is. Most pedig a Ferrari is beállt a sorba, igaz csak egy terv erejéig, hiszen az Ilgar Rustamov dizájner tervezte - bukósisak alá rejtett- kávéfőző sajnos ma még csak koncepció.
Via Ferrari News.
Megtervezték a jövő mosógépét
Számtalan olyan háztartási gépet, kütyüt és koncepciót bemutattunk már, melyek a jövőt vetítik elénk, gondoljunk csak a mágneses, lebegő dobos vagy éppen a mikrohullámokkal működő mosógépekre - és ha már a mosógépeknél vagyunk, jöjjön egy újabb futurisztikus alkotás, az Orbitál névre hallgató szupergazdaságos mosógép.

A koncepció különlegessége, hogy a mosódob két tengely körül mozog, hogy a ruhák több irányba mozoghassanak. A tervező, Tiffany Roddis reményei szerint ezzel az újítással a ruhák hamarabb tiszták lesznek, a mosás pedig energiatakarékosabb házimunkává lép elő.


Via Home Quotient.
A jövő konyhái így néznek majd ki
A konyhák, háztartási gépek fejlesztése rohamtempóban halad, és ha ez az iram kitart, a jövő high-tech konyháiba mi is betehetjük majd a lábunkat. Tegyünk egy kis időutazást, nézzük, sztárdizájnerek, hogyan látják a konyhát sok év múlva!
Főzőfelület és étkezőasztal a jövőből
Nelly De Macedo tervező egy olyan főzőfelületet álmodott, ahol a főzés, a mosogatás, az élelmiszerek tárolása és az étkezés egy helyen valósul meg. A munkafelület fölött található csillár LED-világítással működik, amibe egy projektort is applikáltak, ez a munkafelületre képeket, recepteket vetít - ennek segítségével az asztal díszítése, terítése is új dimenziókba lép. Ugyanezen a felületen külön helyet kapott egy indukciós főzőlap, egy mosogatódézsa, alattuk pedig egy kisebb rakodórészt alakítottak ki.

Ital felismerő pohár meglepetések helyett
Bár egyszerű mozaikkal díszített üvegpohárnak látszik, ennél sokkal rafináltabb Damjan Stankovic ötlete, mely intelligenciával ruházta fel ezt a hétköznapi tárgyat.

Nyomtatóban készül a pirítós
Nyomtató ihlette a dizájnnyertes pirítótervet, ami centiről-centire pirítja át a kenyeret.

Rég tudjuk, a háztartási gépek már nem csak a konyha kizárólagos szereplői, azok szépen lassan beszivárognak a lakás többi helyiségébe is. Erre utalnak azok a dizájntervek is, amik ékszerként, vagy egyenesen szoborként kezelik a kis gépeket. Példának okáért itt van a Berner Design Award egyik dobogós helyezettje, Othmar Mühlebach tervezte nyomtató-pirító koncepció, ami akár az irodaasztalon is jól mutat. Egyszerűen csak bele kell helyezni a kenyeret, amit a gép - nyomtatószerűen - átpirít, majd kiadja a gép alsó részén.

A terv kapcsán azonban felvetődik, mi történik, ha egy fél zsemlét vagy egy testesebb szelet fehér kenyeret szeretne valaki pirítani, vajon a gépbe az is belefér?
Mezei csepegtető ihlette konyha
A legmezeibb tárgy is felcsaphat múzsának, ezúttal egy egyszerű csepegtető szolgáltatta a konyha ötletét.

Alkotója válogatja, ki honnan merít ihletet. Láttunk már példát arra, hogy egy színház alapján készítettek csepegtetőt, vagy felhőkarcoló alapján luxuskávéfőzőt. Jan Dijkstra tervezőt nem az építészet inspirálta, egy jóval egyszerűbb tárgy, a mezei csepegtető. Ennek óriás másában kapott helyet a mosogató, a vágódeszka, a szemetes, néhány polc és persze egy csepegtető. A Kitchenette névre keresztelt terv nagyon minimál, de teljesen biztos, hogy költségkímélő.
Nem gond a gombvasalás
Aki rendszeres vasalásra kényszerül, tudja, a gyűrött ruhákon az egyik legidegtépőbb rész a gomb. A gomb körüli területeket körbevasalása sok pici és precíz mozdulatot igényel, amihez kell pár kiló türelem. A vasalófejlesztés azonban gőzerővel halad, koncepció szintjén pedig már meg is született az a gombvasaló, művésznevén U-Button iron, minek csúcsát - ahogy az a képen is látható -, úgy alakították ki, hogy a gomb körüli területeket könnyebben vasalhassuk. A koncepció Jun-kyo Lee és Jin-young Yoon-tól származik.


Via Yanko Design.
A jövő konyhája így néz majd ki
Igazi high-tech konyhákkal a legtöbben csak a mozivásznon vagy a kiállítótermekben találkozunk, és talán elképzelni se tudjuk, tíz, húsz, harminc év múltán milyen konyhában panírozzuk majd a húst. A képzelőerő beindításához a De Dietrich szakemberei most megtervezték a jövő konyháját. A képen látható, ergonomikus elrendezésű, félhold alakú konyhapult minden négyzetméterét kihasználták, amibe az egyes háztartási gépeket, ahol csak lehetett, a pultba süllyesztették, amik egyetlen gombnyomással elővarázsolhatók. Egy biztos, szokni kell a látványt!
- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair








