Címke hitel
Lakás hitelre: veszélyes vagy lehetetlen?
Lakáshoz jutni jelenleg nehéz, az állami szabályozásnak hála pedig még nehezebb lesz hitelt kapni. Vannak továbbá olyanok is, akik éppen azért kerültek nehéz helyzetbe, mert anno kaptak hitelt. Mindkét tábor érdekében megkérdeztük a piacvezető bankokat is, hogy mi az álláspontjuk jelenleg az ingatlanhitelek tárgykörében: adok-kapok a hitelszektorban.

Nem olcsó mulatság az áruhitel
A fogyasztónak nap mint nap millió hirdetéssel és reklámmal kell felvennie a kesztyűt, az információ a szélrózsa minden irányából - az utcáról, az újságból, telefonon át vagy éppen az online postaládán keresztül érkezik. Repkednek az agitációk, a 0%-os kamatígéretek, a türelmi idők és a kihagyhatatlan sikertermékek listája. Nem csoda, ha sokan beleszédülnek a kínálatba, a legközelebbi kijózanodáskor pedig egy tetemes adósság közepén találják magukat. Ahogy azt már számos fogyasztóvédelmi témát feldolgozó cikkünkben hangsúlyoztuk, a fogyasztó anyagi ellehetetlenülésnek elkerülése érdekében az első lépést maga a vásárló teheti meg, méghozzá azzal, ha tudatosan és felelősségteljesen vásárol. Írásunkkal most azoknak szeretnénk segíteni, akik áruhitel felvételében gondolkodnak.

A gazdasági válság erősen rányomta bélyegét vásárlói kedvre, az a recesszió óta látványosan csökkent. Karácsony közeledtével mégsem árt az óvatosság, az ünnepek alkalmával semmi perc alatt komoly adósságokba verhetjük magunkat. Az áruhitelek kapcsán a legtöbb probléma abból adódik, hogy az emberek túlvállalják magukat, a felhalmozott adósságot pedig nem tudják törleszteni, fontos volna körültekintőbben vásárolni.
Tönkretehet a rosszul választott hitel
A válság óta már nem olyan könnyű hitelhez jutni. Nem csak a bankok szigorították meg a feltételeket és mérlegelik jobban a kockázati tényezőket, de a lakosság részéről is van egyfajta egészséges kétkedés a viszonylag gyors, azaz évekig tartó spórolás nélküli pénzhez jutás irányában. Érdemes körültekintően tanulmányozni, hogy felújítás vagy átépítés esetén kinek érdemes, hogyan válasszunk és milyen konstrukció az, ami leginkább megfelel az elvárásinknak.

- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







