Címke étkező
Olvasóink így csinálják: karácsonyi dekor
Igazából régi vágyunk, hogy együtt dolgozzunk veletek kedves olvasók! Ez a vágyunk már néhány anyagban realizálódott is, például a gardróbokról és ruhasztenderekről szóló anyagunkhoz több fotót is küldtetek saját otthonotokról. A karácsonyi készülődésre sem szeretnénk kizárólag mi ötleteket adni, természetes várjuk a ti kreatív javaslataitokat is! Az első anyag már meg is érkezett, így most Anikóék ünnepi díszbe öltözött ebédlőjét mutathatjuk be!

Toszkán villáját árulja a kapzsi ex-Mrs Douglas
Diandra, a kétség kívül görög tragikáknak kijáró névvel megáldott első Mrs. Michael Douglas, a Tőzsdecápák 2010-es folytatásának kapcsán került újra a közbeszéd véráramába azzal, hogy volt férje ebből a filmből származó jövedelmének nem kevesebb, mint a felére szeretett volna szert tenni. Mivel ez kevésbé sikerült neki, és még kapzsinak is nevezték, más úton-módon kényszerült készpénzhez jutni, jelesül, a most következő montecitoi, toscan-stílusú ház, és az azt körülölelő birtok értékesítésével.

Nyerészkednének a Las Vegas-i Cage villán
Ahogy korábban már beszámoltunk a Coppola família tagjának, Nicolas Cage-nek gyászos ingatlanbirtoklási helyzetéről, most egy számára kevésbé izgalmas momentumról kell hírt adni vele összefüggésben. Bár 2009-ben még maga próbálta értékesíteni a Las Vegas-i házát, mára ezt a nemes feladatot nem csak a bank vett át, méghozzá kiemelkedő sikerrel, hanem az ingatlan új tulajdonosa is megpróbálkozik vele: kétszeres hasznot remélve.

Mindentudó asztal

Emili Manrique Diaz tervező minden bizonnyal jól ismeri a hely szűkében lévő kis lakásokat, vagy azokat az élethelyzeteket, amikor az ember gyakran költözik, ezért minél kevesebb, ám annál sokoldalúbb bútort gyűjt be magának. Rakásolható székek, egymásba csúsztatható tányérok vagy a pille könnyű és gyorsan cserélhető bútorok mellett most egy újszerű koncepcióval állt elő a multifunkció nyomvonalán haladva. Két színben - az egyszerűség kedvéért feketében és fehérben - kapható, variálható bútorával minden bizonnyal újabb rajongókat nyer majd meg a funkcióelvű esztétikus design tárgyak táborának.
Matt Damon elhagyja a csúcsot
Csak idén három mozifilmet és egy sorozatot készített el Matt Damon, akinek legelső alakítása a Julia Roberts főszereplésével készült Mystic Pizzában volt egyetlen sor. Kalandos karrierje mellett forgatókönyvíróként is debütált, és mára a 25 legkeresettebb színész között tartják számon. Így gond nélkül megengedhet magának (és el is várható) egy olyan lakást, amit most fogunk bemutatni. Habár nem megveszi, hanem éppen eladni készül az etalonnak számító Central Parkra néző ingatlant.

Eltűntethető helyiségek a lakásban
A helytakarékos bútorok nagy divatja mellett az utóbbi időben azok a megoldások is teret hódítottak, amelyek egész helyiséget képesek láthatatlanná tenni, ha éppen arra van szükség. Bár ezek többnyire jól működhetnek a kis lakásokban, a kísérletező koncepciók között olyanokat is találni, amelyek csak körülményesen használhatóak a mindennapokban, és olyan megoldások is akadnak, amelyek kimondottan a vizuális poénokra koncentrálnak.

Tíz ötlet a pihenésre - lounge a lakásban
Kényelmes heverészés és délutáni szieszta otthon. Kétségtelen, hogy kell hozzá némi tér, de megéri a fáradtságot és az ötletelésre elvesztegetett időt, mert a házi lounge ma már nem luxus, sőt, igazán kényelmessé és szerethetővé teheti az otthont. Megnéztük, milyen módon lehet kialakítani pihenésre alkalmas területeket a lakáson belül, tekintettel a közelegő nyárra, és a hétvégékre.

Rendezzük be a kertet!
Bár több iskola is létezik a kerti élet és ily módon a kerti bútortok között is, ebből csak a két szélsőséget kiemelve: ma már kedvünkre válogathatunk a könnyű, olcsóbb és színes műanyag bútorok között, de ugyanúgy berendezhetjük a kertet a nappali kényelmét és eleganciáját nyújtó bútorokkal is. Mindez ízlés, igény és pénztárca kérdése - az outdoor életforma barátai számára széles a választék. Az újdonságok közül válogattunk.

Formába jövünk a lakásban
Egyre fenyegetőbben közeledik a nyár és ezzel együtt a nyári ruhák, hogy a strandszezonról már ne is beszéljünk. Hozzuk formába magunkat! Hirdetik szinte minden fronton. Ennek érdekében, ha el akarjuk kerülni az edzőtermeket, és sportpályákat, vagy ellenkezőleg - mindezek kiegészítéseként, otthonra is beszerezhetünk néhány hasznos készséget. Noha nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel időt és pénzt spórolunk, a kérdés csak az, hogy hol tudjuk elhelyezni sporteszközeinket, hogy a lakás részévé válhasson, és ne gyűlöljük meg már első pillantásra is, ha nagyon nem illenek a képbe.

Kincset érő teraszok
Bár a jó idő még nem garantált, az első meleg napok szinte mindenkit kicsalogatnak a négy fal közül, és aki teheti újra birtokba veszi erkélyét vagy teraszát. Mutatunk néhány példát, a kényelmes méretű, luxus teraszok és a legkisebb erkélyek közül is, hogy megmutassuk, ahány ház annyi szokás: a terasz megfelelő odafigyeléssel a lakás legkellemesebb pontjává alakítható, akár zöld szobaként is működhet.

- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







