Címke Designboom
Modern akart lenni a lengyel bútor
A varsói Nemzeti Múzeum kiállításán járt a Designboom csapata, ahol a lengyel dizájn 1955-1968-ig tartó időszakából készült tárlatról jelentkeztek egy összeállítással, melyből most mi is közlünk szemelvényeket a magyar olvasó közönség számára: a lengyel-magyar barátság jegyében.

Rázd fel a kávéd!
A formatervezők minden valamirevaló eszközhöz hozzányúlnak, a kreatív bűvészkedést pedig a koktélshaker sem úszhatta meg, ami egy kisebbfajta formaváltozáson esett át hála Roberto Giacomucci formatervezőnek, aki a shakert házasította a rumbatökkel - ebből pedig megszületett a Maracas kávéshaker.

A kis szerkezetet ugyanúgy kell használni, mint a többi shakert, bele kell csak helyezni a már elkészült kávét (vagy a porkávét), a szűrő alá a jeget, illetve a koktélrecept többi összetevőjét, és mehet is a keverés - egy kézzel.
Tányérban sült tojás
Ha jobban belegondolunk, egyetlen tükörtojás elkészítéséhez számtalan eszközt használ az ember, ott a serpenyő, a műanyag kis lapát, amivel kivesszük, aztán kell a tányér és az evőeszköz. Aki a sok mosogatás miatt mondana le a tükörtojásról, annak szeretnénk figyelmébe ajánlani azt a speciális tányért, amiben elkészíthető, amiről elfogyasztható, illetve amivel melegen tartható az étel. A találmány a Desingboom “Étkezés 2015-ben” című pályázatának egyik híres darabja volt.

Konyhacápa ezüstből
Ezüst alapanyagú, igényes, praktikus, és innovatív ötletekkel lehetett indulni a Designboom és a MACEF, az Ezüstön túl (Beyond Silver) címet viselő, pályázatán. Ezek közül választottunk ki néhányat.

Gombaszóró
Első helyezett lett a képen is látható, Twins nevet viselő só-és fűszerszóró gomba. A tervezőt, Heather Bayless-t a gomba finom lemezei közül kihulló spórák ihlették. Az ezüst gombákból a belső, kiemelhető lemezeken keresztül lehet a fűszert az ételre hinteni, illetve a tönk eltávolításával lehet a szerkezetet újra feltölteni. A Twins (ikrek) elnevezést azért választotta a tervező, mert szerinte a gombák is olyanok mint az ikrek, egyformák, összetartoznak, de mégis teljesen különálló életek.

Cápa a teában
A pályamunkák közül egy másik kedvenc darabunk volt a Sharky, a cápa formájú teatojás. A kis ezüst filter alsó része kosár kialakítású, a lezáró felső részét pedig a cápa félelmetes uszonya adja, minek segítségével a teafilter is kiemelhető. A kis termék akkor találó igazán, ha a vért imitáló, piros színű tealevelekkel töltjük fel a szerkezetet, és lehetőleg átlátszó üvegbögrében szolgáljuk fel. Sharky-t az argentin származású Pablo Matteoda tervezte, és a verseny harmadik helyezettje lett.

Ezüsttányér
Olaszországból érkezett a versenyre a képen látható ezüstív, ami a rá illesztett szilikon gyűrűnek köszönhetőn minden felületre, tálra, tányérra ráilleszthető, ami az ezüst súlyának köszönhetően biztosan nem mozdul el. A termék leírásából sajnos nem sikerült megtudni, hogy a szerkezetbe vajon folyékony halmazállapotú termékeket is rakhatunk-e. Az ezüstdarabot Chiara Moreschi olasz formatervező alkotta. További szép, mókás és ötletes alkotásokért látogass el a Designboom portáljára!
Gőzfürdő a konyhában

A neves design és építész portál, a Designboom hirdette meg 2006-ban a Dining in 2015 (Étkezés 2015-ben) címet viselő versenyét, melyre olyan pályamunkákat várt a zsűri, ami a jövő munkahelyi, utazási, és otthoni étkezési szokásait mutatja be. A pályázatok között találtunk rá Jonathan Banton brit formatervező munkájára, az Osmos-ra. A kis szerkezet, az energia-és víztakarékosság jegyében, a főzés közben keletkező gőzt, és hőt használja fel ahhoz, hogy az edénybe ültetett zöld növényeket (gyógynövény, fűszernövény) táplálja, formatervezésének köszönhetően az ebédlőasztalon is megfér.
- » Már itthon is elérhetőek a La-Z-Boy fotelek!
- » Stílusos terek Amerikából
- » A Tilka ezt jól kifőzte!
- » Kávézói hangulat otthon
- » A 4szoba lakberendezője: Szegő Eszter
- » Ingyen újratervezzük a kerted!
- » A Bigyó Művek új műhelye
- » Kinek kellenek a milliós bútorok?
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair







