Veszélyben a nyaralók
Van statisztika, mely szerint az átlagos magyar hétvégi házat 3-4 évente kirámolják. A természeti károk és csőtörések is nagy pusztítást végeznek, főleg a téli hónapokban, amikor üresen áll az épület. Megmondjuk mi a teendő.

A nyaraló vonzza a bajt
Borzasztó érzés az első nyári napon azzal szembesülni, hogy a család hátvégi házáról - ki tudja mikor - leszedte a vihar a cserepek egy részét. Ahogy azzal is, hogy a szezon közepén a betörők mindent elvittek, ami mozdítható, csak feltört zárat és betört ablakokat hagytak maguk után. Pedig a statisztikák szerint minderre jókora esélyünk van.
Egyes számítások szerint három-négy évente számíthat távollétében hívatlan látogatóra az, akinek nyaralója van. Lehet, hogy ez túlzás, de az biztos, hogy az üresen álló ingatlanok mindig is nagyobb vonzerőt jelentettek - és fognak jelenteni - a betörőknek, mint a lakott házak és lakások. Ahogy az is, hogy egy házra dőlt fa, vagy egy megrepedt vízcső óriási károkat okozhat már csak azért is, mert akár hónapokba is beletelhet, mire a kárt egyáltalán észreveszi a tulajdonos.
Ehhez képest sokaknak eszükbe sem jut biztosítást kötni a nyaralóra. Miért is tennék, hiszen már a hétvégi ház fenntartása is jókora áldozat, ráadásul értékeik nagy része úgyis otthonukban van - érvelnek. Nekik érdemes elolvasniuk cikkünket arról, mekkora kárt okozhat egyetlen csőtörés, és javasolt körbesétálni a hétvégi házban, és összeszámolni: mégis mekkora érték ott gyűlt össze az évek során. Garantáltan meg fognak lepődni.
A nyaraló biztosítása drágább, mint a lakóingatlané
A legtöbben azonban csak egy súlyosabb kár hatására kezdenek el komolyan foglalkozni a biztosítás gondolatával. Az ő számukra lehet jó hír, hogy a nyaralók a lakóingatlanokhoz hasonlóan (igaz, valamivel drágábban) biztosíthatók. A nehezítő és kizáró tényezők is hasonlók: például a hullámtéren lévő, vályogból, vagy fából épült ház egyáltalán nem, vagy nehezebben és korlátozásokkal biztosítható.

A biztosítás díja éppen a fentiek miatt magasabb: a biztosítók így kompenzálják, hogy a különböző károknak jobban kitett az a ház, amelyiknek nincsen állandó lakója. Előfordulhat akár 60-70 százalékos árkülönbség is, bár gyorstesztünkben ennél valamivel kisebb érték jött ki.
Sok biztosító adatával dolgozó online kalkulátorral számoltuk ki két azonos adottságú ingatlan éves biztosítási díját. Az egyszintes, hatvan négyzetméteres siófoki téglaépület díja minimum 14285 forint, ha benne élünk, és 21402 forint, ha az a hétvégi házunk. A különbség tetemes, ötven százalékos, ha a legkedvezőbb ajánlatokat vesszük figyelembe (érdekes módon a legdrágább biztosítás többe kerül lakás, mint nyaraló esetén).
Amennyiben kizárólag a kifizetendő összeget nézzük, nincs mit csodálkozni azon, hogy sok nyaraló tulajdonosa visszariad a biztosítástól. Nekik érdemes a statisztikákat, a várható károkat is figyelembe venniük. Amennyiben így sem áldoznának biztosításra, vagy egyszerűen nincs pénzük erre, néhány tanácsot célszerű megfogadniuk.
Zárjuk el a gázt és az értékeket
A gázt, vizet, áramot minden esetben ki kell kapcsolni, amikor nem tartózkodunk a hétvégi házban (persze, ha van riasztónk, ennek biztosítsuk az áramellátását). Ne spóroljunk a nyílászárókon, zárakon, rácsokon, ezek legalább olyan fontosak, mint otthonunk esetén. Annak, akinek túl sokba kerülne az egész nyaralót biztonságossá tenni, szóba jöhet egyetlen betörésbiztos helyiség kialakítása, ami lehet szoba, pince, garázs, vagy bármi más.

A nagyobb értékeket (tévé, hifi, stb.) tároljuk itt. Még jobb, ha nem csak télen, de mindig hazavisszük ezeket, amikor nem tartózkodunk a nyaralóban. Mivel az értékes kerti szerszámok, háztartási gépek is a bűnözők célpontjai, lehetőség szerint ezeket is biztonságos helyen érdemes tárolni. Műtárgyat, ékszert soha ne tartsunk a nyaralóban, ezekre biztosítást sem köthetünk.
Ősszel - a biztosítók tapasztalatai szerint - negyedével nő a nyaralóbiztosítást kötők száma. Ennek egyik oka, hogy ilyenkor sokan szembesülnek azzal, hogy egyre nagyobb érték gyűlik össze a télen magukra hagyott ingatlanjukban. És biztosan hatnak a szomszédok és a média történetei az üdülőövezetek kárairól.
Baj esetén az állapotok rögzítése miatt mihamarabb jelentsük be a történteket. A károk teljes eltüntetésével mindenképp meg kell várni a (néhány napon belül megjelenő) kárfelmérő szakembert. Addig a kárenyhítés a feladatunk.
Kapcsolódó cikkek
értékelem:


