Ez a cikk 1 éve frissült utoljára
A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.
A lakberendező háza
A 4szoba lakberendezője cikksorozatunkban már bemutattuk Győri-Nagy Hajnalt, sőt már több munkájáról is olvashattatok nálunk, most bemutatjuk Hajnal otthonát. Ti kíváncsiak vagytok, hogy hogyan is él egy enteriőrtervező?

Hajnal és családja Budapestről költözött Nógrádsápra, a cserhátaljai dombság kis falucskájába. Már első látásra beleszerettek a 6000 négyzetméteres telken álló 180 négyzetméteres házba. Többek között azért, mert a lankás telket közvetlenül erdő határolja. Hajnal elmondása szerint otthonuk igen csöndesnek bizonyult - főleg a belváros után - , hiszen az első szomszéd is majd 100 méterre volt tőlük.
A kétszintes házat 1995-ben építette akkori tulajdonosa, és bár eredetileg csak a földszint volt kész, - és azt is át kellett alakítani-, nagyon jó alapnak ígérkezett a család számára.
A földszint nagy részét az egy térben levő konyha-étkező-nappali foglalja el, melynek középpontja az a búboskemence, melyet Hajnalék a házzal együtt vásároltak meg. A rusztikus stílust Hajnal tovább erősíttette azzal, hogy a konyhában és a teraszon régi bontott padlástéglát használtak. A deszkapadlót is meghagyták az egész házban, és saját kezűleg különböző színűre mázolták. A kemence körül farkától megfosztott hódfarkú tetőcserép van lerakva.



“Én vidéki lány vagyok, de hosszú évekig Budapesten éltem, mindkét életvitel és tárgykultúra közel áll hozzám” -állítja Hajnal.


Ez az ötvözet tökéletesen látszik ebben a házban. A falakat kortárs festmények, illetve moziplakátok díszítik, hiszen az egész család nagy filmrajongó.

“A dolgozóban Pampuryk Péter képe található, a hálóban a nagy tükör mellett Forgó Árpád Játék a betűkkel című képe.”

A nappali fölött nyitott fedélszék van, az emeletre teljes egészében fel lehet látni az üvegkorlátokon keresztül. Elmondásuk szerint az emelet a munka és visszavonulás terepe. Itt foglal helyet Hajnal dolgozórésze is. A hálószoba 35 négyzetméter, melyen hatalmas ablakok nyílnak, csodálatos kilátással a környező dombokra és erdőre. Az ablak alatt elhelyezkedő ülőke pedig a radiátort rejti.



A tetőtérben a háló mellett egy kicsi, de nagyon jól használható fürdőt alakítottak ki egy nagy zuhanyzóval, amit csak egy üvegfallal választott le Hajnal, hogy szépen egyben maradjon a tér. Az üvegkorláttal határolt körbejárható galéria túl szűk lett volna bútoroknak, ezért itt kapott helyet a méretes családi könyvtár. “Először tartószerkezet nélküli üvegkorlátban gondolkodtam, de az edzett üveg borsos ára miatt végül is tölgyfa konzolok tartják a ragasztott biztonsági üvegeket, így nagyon sokat lehetett spórolni.”





Fotópályázat levendula-függőknek!






