Ez a cikk 1 éve frissült utoljára
A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.
A 4szoba lakberendezője: Győri-Nagy Hajnal
Eheti lakberendezőnk, Győri-Nagy Hajnal szintén pályát módosított, és a bölcsészkar mellett kezdett el tervezést tanulni. A ma már enteriőr-tervezőként és stylistként tevékenykedő Hajnal számos érdekes projektet tudhat már maga mögött: lakások és családi házak mellett például rendezett már be horgászboltot is.

fotó: Teglásy Zsuzsa
A bölcsészkar mellett spontán érdeklődésből kezdett el tervezést tanulni, de akkor még nem gondolta volna, hogy egyszer ez lesz a hivatása. “Azt gondolom, hogy egy térről kizárólag komplexen lehet gondolkodni, még akkor is, ha a stílust többnyire a megbízó határozza meg” - fogalmazta meg legfontosabb tervezői irányelvét Hajnal. Mivel az elmúlt tíz évben sokszor dolgozott építészekkel, megtanulta az épületeket a környezetükkel, a külső megjelenésükkel, kerttel együtt értelmezni.

fotó: Teglásy Zsuzsa
A tervező munkái során, legyen az egy újra gondolásra váró régi kúria, kortárs köz- vagy magánépület, vagy akár egy belvárosi lakás, mindig a jó arányérzéket és ízlést tartotta fontosnak. Éppen ezért elengedhetetlennek tartja, hogy otthonosan mozogjon a legkülönbözőbb stílusok között is, amiket aztán tudni kell innovatívan ötvözni egy egységes koncepció szerint.


fotó: Teglásy Zsuzsa
“A teljes belső profi műszaki tervezés, az egyedi bútorok tervezése mellett engem leginkább az atmoszféra érdekel, hogy hogyan lehet élettel megtölteni egy teret” - folytatta Hajnal. Szereti az új, egyedi gondolatokat, és ezt stylistként már többször volt alkalma különböző magazinokban megmutatni. “Szeretem a régi, történettel rendelkező, mesélő tárgyakat, bútorokat, ezeket szívesen gondolom újra, ugyanakkor egyetlen általam tervezett enteriőrből sem hiányozhatnak a kortárs festmények, installációk.”







fotó: Teglásy Zsuzsa
Kapcsolódó cikkek
- A 4szoba lakberendezője: Gulyás Judit
- A 4szoba lakberendezője: Matisz Aliz
- A 4szoba lakberendezője: Baracsi Katalin
- A 4szoba lakberendezője: Konnerth Zita
- A 4szoba lakberendezője: Lovas Cecília és Rothman Gabriella
- A 4szoba lakberendezője: Sz. Wargha Andrea
- A 4szoba lakberendezője: Müller Mónika
- A 4szoba lakberendezője: Fajta Sarolta
- A 4szoba lakberendezője: Hegedűs Andrea
- A 4szoba lakberendezője: Finta Csaba
- A 4szoba lakberendezője: Molnár Réka
- A 4szoba lakberendezője: Balogh Judit
- A 4szoba lakberendezője: Koczoh Judit és Szabó Bernadett
- A 4szoba lakberendezője: Jónás Dorka
- A 4szoba lakberendezője: Kate Endresz-Roberts
- A 4szoba lakberendezője: Kogan-Szabó Sándor és Kiss Miklós
- A 4szoba lakberendezője: Endrédi Noémi
- A 4szoba lakberendezője: Csorba Anita
- A 4szoba lakberendezője: Wein Krisztina
- A 4szoba lakberendezője: Juhász Mónika
- A 4szoba lakberendezője: Ács Erzsébet
- A 4szoba lakberendezője: Győri-Nagy Hajnal









