Magazin Lakás

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára

A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.

Kozmopolita lakás Budán

Most egy olyan csodás panorámával büszkélkedő budai lakást mutatunk be, aminek lakberendezési kérdéseivel a tulajdonos a beruházás során közreműködő, a padlót, a beltéri ajtókat és a konyhabútort szállító, olasz bútorokat forgalmazó céget kereste meg. Ahogyan az már lenni szokott, ez a projekt is túlnőtt a bútorozás kategóriáján, és a cég a kivitelezés szakmai felügyeletét is magára vállalta. Csodás enteriőrök és pazar kilátás született!

 - fotó: Darabos György
fotó: Darabos György

hirdetés

A szóban forgó lakás egy nagyobb beruházás részeként néhány évvel korábban, eladási céllal készült. Az igényes alapoknak köszönhetően kitűnő kiindulásként szolgált a címben is megjelölt kozmopolita otthon kialakításához. A helyiségek elrendezése és a már említett bútorok, beltéri ajtók tehát már adottak voltak. Az Arkhenea Bútorgaléria szakembereinek és Lovas Cecília enteriőrtervezőnek tehát ezekhez a korábban már meghatározott részletekhez, valamint a tulajdonos határozott elképzeléseihez kellett igazítaniuk az enteriőröket. A fiatalember a vonalvezetés és a színek tekintetében nagyon konkrét gondolatokkal vágott bele a berendezésbe. Kiindulópontként egy kedvenc autó szolgált. Így kerültek középpontba a következő jellemzők: kontrasztos fekete- fehér színpáros (némi szürkével társítva), bőrfelületek, magasfényű frontok, high-tech műszaki megoldások és szigorú kontúrok. Letisztult, egyenes vonalak, minőségi anyagok és felületek, valamint dizájner darabok adnak randevút egymásnak ebben a lenyűgöző térben.

A fekete lift üvegajtaján kilépve egységes, tapétázott folyó fogadja a vendéget. Szemben a dolgozószoba helyezkedik el, berendezése pedig illeszkedik az előre meghatározott high-tech irányzathoz moduláris könyvespolcaival és üvegből készült asztalával.

A közlekedő végéből nyílik a háló, gardrób és fürdő hármasa, amit a férfias színek és formák határoznak meg. A hálószobát a fehér bőrrel bevont, rejtett világítással készült háttámlás ágy uralja. A helység kontrasztos színhatását lila textilek bontják meg. A hálóból tolóajtón jutunk a fürdőbe. Ez a helyiség igazán pazar, ugyanis a kádból akár a budai hegyek panorámája is élvezhető. A kád mellett természetesen hidromasszázzal kényeztető zuhanyfülke is helyet kapott a helyiségben.

 - fotó: Darabos György
fotó: Darabos György

A nappali kilátása sem marad el a fürdőjétől. A kanapé által uralt térben kitűnően lehet heverészni, pihenni, vagy akár társasági életet élni. A nappali többi bútorzatát lerakóasztalkák és üvegasztal alkotja. A műszaki cikkek hada nem “rondítja” el az enteriőr összképét, hiszen az elektronikai kütyüket gondosan elrejtették a tervezők.

A nappali világítása visszaköszön az étkezőben is a Ross Lovegrove tervezte, higanycseppekre emlékeztető Mercury csillároknak hála. A túránkat a konyhában zárjuk, ami nem csak sarkos, fekete-fehér megjelenésének, hanem letisztult kialakításának köszönhetően is lenyűgöző. Összességében elmondható, hogy a letisztult, egyenes kontúrok, minőségi anyagok és különleges műgonddal tervezett darabok találkozásai jellemzik ezt a budai lakást.

darabos györgy
Gallery_page_1pic_placeholder

Kozmopolita lakás Budán

fotó: Darabos György

Kapcsolódó cikkek

címkék: lakás, buda, luxus, Lovas Cecília

Hozzászólások
Copyright © 2014 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem