Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára
A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.
Startol a budapesti DesignApartman boutiqe hotel
Már nyár elején lehetett tudni róla, végleges állapotát azonban pár hete nyerte el Budapest első Design Apartman magánszállása, amely egy belvárosi bérház első emeletén kapott helyet.

Az Iparművészeti Múzeummal szemben, egy régi polgári lakás belső tereit alakította át a tulajdonos, Pozsonyi Attila, aki djpozsi-ként ismert, és többek között az ő nevéhez fűződik az MTV zenei arculata is, azok a magyar népzenei alapú betétek, amiket ma is minden nap lehet hallani.
- Az ötleteket utazásim során gyűjtöttem össze, de előzménynek tekinthető az a 12 évvel ezelőtti tevékenykedésem is, amikor még egy pesti hostelben zenéltem, ahol megterveztem a hostel klubhelyiségének belső tereit is.
Bár a DesignApartman két hónapja kezdte meg működését, a négy különböző stílusú apartman és az apróbb kiegészítői és art deco stílusú enteriőrje most nyerte el végleges állapotát.
- Ez a régi polgári lakás – ami korábban a ház építőjének tulajdona volt – hatalmas, közel 5 méteres belmagasságával és tágas tereivel alkalmas volt arra, hogy négy, egymástól eltérő apartmant alakítsunk ki benne.
A külöböző enteriőrök a vendégek eltérő igényeinek és ízlésének kívánnak megfelelni: lehet választani a könnyed, pop-artos bohém, a letisztult és nyugodtabb minimál, a piros és rózsaszín romantikus, illetve az elegánsabb, gyerekszobával bővített, art-deco ihlette kis lakások között.
Nyugodt minimál
- Mivel a belmagasság ezt megengedte, az a közös az apartmanokban, hogy a hálót minden esetben a galérián alakítottuk ki. Az összesen 180 négyzetméteres tér ezáltal 30 és 50 négyzetméteres apartmanokra tagolódott, amelyek mindegyikét felszereltük konyhával, illetve kialakítottunk egy közös helyiséget is a mosógépnek és az egyéb takarító szereknek.
A merész, vagy éppen elegáns, esetleg visszafogott enteriőrök külön érdekessége az egyedi dekoráció mellett, hogy mindenhol ikonikus design bútorok pontos másával találkozhatunk. A falra festett Dj-k vagy éppen az Iparművészeti Múzeum mása mellett így külön élményt jelent az Eames testvérek székeinek másolatában, vagy éppen a híres Barcelona szék hasonmásában, esetleg Karim Rashid száj formájú Bocca szófájának hű másán megpihenni.
- Külön élményt szeretnék nyújtani az enteriőrökkel és a bútorokkal mindazoknak, akik itt szállnak meg. Emellett azt szeretnénk, ha vendégeink belekóstolhatnának a belváros mindennapjaiba, nem rezevártumba vonulna, kívülről szemlélnék Budapestet, hanem egy régi polgári házból nézve, akár a ház mindennapjainak életét is látva valósabb képet szerezhetnének rólunk.
Ennek megfelelően az apartmanok – már csak a műfaj sajátosságaiból adódóan is – olcsóbbak, mint egy elegáns hotel és az ide érkezőknek is elég, ha minimum két éjszakára foglalnak szállást.
Szerinted menni fog?
Hozzászólások
- » Utazz otthon Afrikába!
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair
- » Gömböcre hajazó puff
- » Polc könyvmolyoknak
- » Pantone színek a bringától a bögréig
- » Hogyan adj túl könnyen a lakásodon 3.
- » Virágba boruló tálcák
- » Olvasóink így csinálják: tavaszi megújulás
- » Farmerbolt a fenntarthatóság jegyében
- » Praktiker szerszám szleng játék









