Hadilábon áll ingatlanjaival Nicolas Cage
Úgy tűnik a 2009-es év nem kedvezett anyagiak terén Nicolas Cage-nek, annak ellenére sem, hogy utolsó filmje, az apokaliptikus húrokat pengető Képlet (Knowing, 2009 - Summit Entertainment) meglehetősen jól muzsikált. Tavaly ugyanis három birtokán is túl akart adni Bel Air, a Rhode Island és a Las Vegas városokban, de igyekezetét nem koronázta siker.

Francis Ford Coppola unokaöccse, a fájdalmas kutyaszemű Nicolas Cage, nem az a sztár allűrjei miatt folyton bulvársajtó címlapján szereplő figura. Ennek ellenére most mégis középpontba került halmozott ingatlaneladásai miatt. New Orleans-i házának 4,5 millió dolláros eladási árát a banknak kellett egy az egyben visszafizetnie. Legutolsó akciója a Las Vegasban található, aranyifjú életvitelt sugalló - 16 autó befogadására is alkalmas, garázzsal, hét hálószobával és extravagáns lépcsőházzal, moziteremmel és panorámával megáldott - házának eladása volt, ésszerűtlen 4,95 millió dollárért, mely nem igazán áll összhangban a jelenlegi Los Angeles-i ingatlanpiaci árakkal - írta a luxist.com.

Még ezt megelőzően szintén túladott Bel Airben lévő, romantikus regények díszletét megidéző kúriáján, melynek eredeti árát 35 millióban határozta meg. A különleges, vagy mondhatjuk azt is, hogy picit túlzóan "eklektikus" berendezésével 15 millió dollárért került értékesítésre.

Továbbra sem talált új gazdára azonban Rhode Islanden, Middletownban álló háza, mely a Függetlenségi háború óta nem váltott arculatot, és melyhez elképzelhető, hogy a Nemzet Aranya című filmje miatt nosztalgikus érzelmi szálak is kötik a színészt.
Nicolas Cage egykori villája Rhode Islanden
Több, mint 27 hektáros birtok tartozik az ingatlanhoz, mely magában foglalja a Nelson Pondra és az Atlanti-óceánra néző panoráma nyújtotta élményt is, és ami kiegészül többek között teniszpályával, fűtött garázzsal, egy medencével és egy hátsó kőterasszal is. Maga a ház gyarmati stílusát érdekesen törik meg az időközben szükségessé vált, bár egyáltalán nem odaillő technológia vívmányai, mint például a boltíves mennyezetű, klasszikus könyvtárszoba síkképernyős tévéje, vagy a korábban színre lépő biliárdasztal. A hatalmas terek, 12 hálószoba, közösségi eseményeknek helyt adó nappali, óriási étkező, terrakotta kőpadlójú konyha és kandallók historikus hangulatot és számtalan apró korhű és nem korhű kiegészítőt rejtenek. Ennek ellenére nem akad vevő a házra, pedig 19 millióról 12 millióra esett a listaára.



Nicolas Cage, aki még nagyon is aktív színésznek mondható, hiszen ez évben is új produkció sztárjaként fog feltűnni, állítólag hadilábon áll befektetéseivel és adóügyeivel. Ennek estek áldozatául ingatlanjai, sőt, menedzserével is pereskedik.
Kapcsolódó cikkek
- Brad Pitt kitart New Orleans mellett
- Elköltözik a Twitter két alapítója
- A Green Day frontemberének luxusvillája
- Halle Berry rusztikusan szereti
- Nagyot bukhat az ingatlanos punkzenész
- Hollywoodban ragadt Christina Aguilera
- Legénylakásnak luxus lenne Brad Pitt új apartmanja
- Legénylakásnak luxus lenne Brad Pitt új apartmanja
értékelem:
Hozzászólások: 0
- » Tíz ötlet otthoni irodára
- » Legdrágább panelek
- » Hogyan randiznak a lakberendezők?
- » DIY és a padláson ragadt negatívok
- » Tavaszi Portálok versenye
- » Az FBI különleges ügynöke elhagyja Los Angelest
- » Sötét árnyak és a végzet asszonya: ez a film noir
- » Rétesként nyújtható papírszékek
- » Hello, Miss Marple: divatba jöttek a nagyik
- » Márciusi leárazások


Hozzászólások