A csapvíz tisztítása során nagyon sokan a vízben található klór miatt aggódnak, egy alapos és rendkívül költséges vizsgálat azonban kimutathatná, hogy a csapvízben a klóron kívül számtalan egészségünkre káros anyag - gyógyszermaradványok, vegyszerek, kozmetikumok és nehézfémek – is előfordulhat. Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (U. S. Envionmental Protection Agency – EPA) egy korábbi vizsgálata szerint – jelenlegi ismereteinkre alapozva – mintegy 876 ezer olyan anyag kerülhet a csapvízbe, amely megzavarhatja hormonháztartásunkat, rákhoz, impotenciához de meddőséghez is vezethet - a vízben lévő veszélyes anyagok mindegyikének vizsgálata azonban megoldhatatlan. Hérics Nándor víztechnikai tanácsadót kérdeztük a veszélyekről és a megoldásokról.

Vízlágyítás

A csapvíz kezelésekor különbséget kell tenni a víz lágyítása és tisztítása között. A vízlágyítás során a víz keménységét okozó kalcium-és magnézium sók kivonását értjük, míg víztisztításkor a vizet egyéb szennyező anyagoktól is megszabadítják. 

A vízlágyító berendezések egy típusa vegyszer adagolásával működik, a vízbe keménység stabilizáló vegyszert – pl. polifoszfátot – juttatnak, ami az oldatban tartja a keménységet okozó sókat, ezáltal gátolja a vízkőképződést. (Az így kezelt víz főzésre, illetve fogyasztásra nem alkalmas). 

Az elektromos vízkőtelenítő berendezések elektromágneses hullámok segítségével – vegyi anyagok nélkül - rendezik a vízkövet okozó kalcium és magnézium ionokat úgy, hogy azok valamivel kevésbé tudnak lerakódni és a lerakódások eltávolítása könnyebb. 

A vegyszeres és az elektromágneses technológia mellett igazi megoldást nyújtanak az ioncserélő berendezések, amik egy ioncserélő gyanta segítségével cserélik át a magnézium és kalcium ionokat - lerakódást nem okozó - nátrium ionokra. A készülékek bekerülési költsége körülbelül száz ezer forinttól kezdődik, de találunk több millió forintos gépeket is. Egy átlagos családnak megfelelő, életre szóló korszerű berendezés körülbelül 400-500 ezer forintba kerül beszerelve, üzembe helyezve. A gépeknél a fenntartási költséggel is számolni kell – hangsúlyoznánk, az elavult, olcsó gépek fenntartása hosszú távon jóval költségesebb, üzembiztonságuk gyenge. 

Víztisztítás

Azoknak akiket nem nyugtatnak meg a szabványokban rögzített határértékekkel, vizsgálati gyakorisággal, illetve a káros anyagok mennyiségi toleranciája alapján meghatározott ivóvíz minőségre vonatkozó eredmények, azok, külön megbízás alapján, térítés ellenében kérhetik a víz minőségének vizsgálatát  A vízlágyítás mellett további égető probléma a csapvíz tisztítása. A háztartások többségébe a csapvíz valamilyen szennyezett területről érkezik, amit homokkal, kaviccsal, talajrétegen átengedvel szűrnek és vegyszereznek. Éppen emiatt gondolják sokan úgy, hogy a víz tisztítása kimerül a víz klórtalanításában, a valóságban azonban „milliónyi” szennyező anyag kerülhet a csapvízbe, melyeknek szűrése, kiválasztása nem mindig megoldott.

Bár az ANTSZ és a Vízművek naponta vizsgálják a vízminőséget, a teszt során – annak költségessége miatt - mindössze a törvényesen előírt tíz-tizenkét anyagot ellenőrzik nap mint nap. Az olyan veszélyes anyagok, mint például a rákot okozó benzol, mérgező növényvédő szerek jelenlétének vizsgálatára csupán öt-tíz évente kerül sor. Hosszasan sorolhatnánk még azt azt a több ezer veszélyes anyagot, amelyeket pedig egyáltalán nem vizsgálnak (pl. gyógyszer és hormonmaradványok) de a „tisztított” csapvízen át a szervezetbe juthatnak. Ezért, a Magyar ivóvíz szabványban rögzített vizsgálati gyakoriság miatt fordulhat elő, hogy késve reagálnak olyan esetekben, mint például a budapesti gázmassza szennyezés, a miskolci fekáliaszennyezés, vagy a tiszai ciánszennyezés. 

A csapvíz tisztítására ma már számtalan berendezés áll rendelkezésre, azt azonban csak egészen kevesen tudják, hogy nagyon sok berendezés akár tovább is mérgezheti, fertőzheti a csapvize. A berendezések helytelen beüzemelése, tisztítása ugyanis mérgezéshez, fertőzéshez is vezethet. Éppen ezért, aki víztisztító berendezést vásárol, előbb informálódjon és kérje ki víztechnikai szakértő tanácsát, a piac ugyanis hemzseg a gyenge minőségű, vagy elavult termékektől. 

A víztisztítás technikái

A víztisztító berendezések egyik legismertebb fajtája a szénpatronnal felszerelt szűrőberendezés, amely a vízben található klórt, klórszármazékokat és a szerves anyagokat köti meg, a további több százezer veszélyes anyagot azonban nem szűri ki. A szén-szűrők további hátránya, hogy a szűrő – ha nem tisztítják vagy cserélik megfelelő rendszerességgel, amikor telítődik – befertőződhet,és tovább mérgezi a vizet. A befertőzésre megoldás lehet (de nem kizárólagos megoldás) az ezüsttel impregnált szén. Az ezüsttel azonban vigyázni kell, mert a gyermekeknél  mérgezést okozhat. A készülékek bekerülési költsége 20 és 250 ezer forint között mozoghat. 

A víztisztító rendszerekben lévő víz csírátlanításának további lehetséges megoldása az UV-fény. Az ultraviola C fény csírátlanító hatásának köszönhetően a vízben lévő mikroorganizmusok elpusztulnak. Ezek a berendezések azonban csak akkor hatékonyak, ha az UV-lámpa a tartályon belül megfelelő ideig „kezeli” a vizet, megelőzve így a rendszer befertőződését. Az átfolyós rendszerekben az UV-fény nem mindig éri elegendő ideig az átáramló vizet, ha az már egy befertőződött rendszerből érkezik. 

További megoldást kínálnak a gőzdesztillációs berendezések, melyek a vezetékes vizet melegítéssel elpárologtatják majd hűtéssel és lecsapatással ismét vízzé alakítják, így a vízből gyakorlatilag sok káros anyagot és ásványi anyagot eltávolítanak. A könnyen párolgó anyagok, mint például a benzol vagy a klór a vízgőzben maradnak és újra kondenzálódnak, ráadásul a berendezések energiaszükséglete óriási, éppen ezért költségesek is; a készülék bekerülési értéke 70 ezer forint körül alakul.

A leghatékonyabb megoldást az úgynevezett fordított ozmózisos eljárás jelenti, ami 90-98%-os hatékonysággal távolítja el a szennyező anyagokat. Az eljárás során a nyomás alatt levő hálózati víz egy membrán, mikroszkopikus pórusain préselődik át, amin kizárólag a víz molekulái juthatnak keresztül, a vízburokban lévő nagy molekulájú sók, ásványi anyagok, nitrátok, nehézfémek, peszticidek, gyógyszermaradványok visszamaradnak, és szennyvízként hagyják el a berendezést. A készülék hátrányai közé sorolható, hogy működéséhez sok vizet használ el (egy liter tisztított víz előállításához 3-10 liter hálózati vízre van szükség), és a szervezet számára hatékonyan hasznosítható ásványi anyagokat (nátrium), és a Magyar szabvány szerint kötelezően legalább 50 mg/l keménységet okozó sókat (kalcium, magnézium) is kivonja a vízből, ezeket pótolni kell. 

A berendezések a bekerülési költsége ötvenezer forintnál kezdődik, de egymillió forint feletti berendezéseket is kínál a piac. A megfelelő termék kiválasztásakor fontos, hogy olyan berendezés mellett döntsünk, amely a víztisztításon felül ellenőrzi a víz minőségét, rossz víz, vagy hibás működés esetén pedig le is tiltja a víztermelést, illetve a víz kivételének lehetőségét. Hangsúlyozandó, hogy az Európában, vagy Amerikában összeszerelt, de esetleg gyenge minőségű távol keleti műanyag alkatrészekkel ellátott, szűrőkkel, membránokkal, és elavult technológiával működő berendezéseket nem szabad választani. Vásárláskor irányadó a megfelelő szervizháttérrel biztosított, hosszútávú garancia, ami ideális esetben a víz minőségére vonatkozó garanciát is  magában foglalja, és egyben részletes jótállási, karbantartási szerződés is. 

További érdekes cikkek

Nagy víztisztító teszt
Víztisztító berendezésekről részletesen
A tisztítási technológiákról