Magazin Konyha

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára

A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.

A jégkorszaktól a hűtőszekrényig

 - ©rocketless, flickr.com

Mikor a nagymamám elmesélte, hogy az ötvenes években nem volt hűtőszekrénye, tágra nyílt szemmel kérdezgettem, hogy hogyan oldotta meg az élelmiszerek frissen tartását. Mosolyogva magyarázta, hogy minden nap épp annyit vásároltak, amennyit el is fogyasztottak, ismeretlen volt a hétvégi nagybevásárlás fogalma - igaz, ekkor a boltok kínálata is elég távol állt a hipermarketek árubőségétől. A jégszekrény, amelybe nap mint nap jeget kellett vásárolni, mindig is luxusnak számított - pedig évszázadokon át ez volt a hűtés egyetlen lehetséges módja. A késő középkorban próbálták meg először mesterségesen előállítani a hideget, ám a gépi hűtésre még várni kellet, egészen az 1840-es évekig - bár ehhez képest csak 1913-ban dobták piacra az első háztartási hűtőt az Egyesült Államokban.

hirdetés

A kőkori emberek jégbarlangokban tárolták az elejtett állatokat, a hegyvidékek lakói pedig sokáig gleccserekben ásták el a húst, amit nem fogyasztottak el rögtön. Az egyiptomiak és mezopotámiaiak jéggel bélelt hópincéket használtak az élelmiszerek tartósítására, az italok hűtésére, nem sokkal később a Földközi-tenger környékén már élénk hó- és jégkereskedelem folyt - ekkoriban a hideg komoly luxuscikknek számított. Nekünk teljesen természetes, hogy benyúlunk a mélyhűtőbe és fél percen belül nagykanállal esszük a jégkrémet - viszont a gépi hűtés kora előtt a hideg édességek és jeges italok csak egy nagyon szűk réteg számára voltak elérhetőek. A jég egyre fontosabb és keresettebb cikk lett, olyannyira, hogy kitermelésének, felhasználásának és exportjának fontos világgazdasági szerep jutott - az alapanyagot távoli, hideg tájakról, hajóval szállították, és speciális körülmények között, jégvermekben tárolták.

 - © jeremybarwick, flickr.com

Nem véletlen, hogy a hűtési megoldások fejlesztésében a söripar volt a legérdekeltebb - ismerve a langyos és a hideg sör közötti lényegi különbséget. Persze, sokáig a kívánt hőmérsékletet nem hűtőszekrény, hanem a hűvös pince adta, ami - a kamrához hasonlóan - sokat segített az élelmiszerek tárolásában is. Az egyik ismert hűtési metódus például abból állt, hogy a kamra mennyezetére flanel csíkokat erősítettek, melyeknek másik végét egy vödör vízbe áztatták. A flanel magába szívta a nedvességet, ennek következtében párássá vált a levegő, az némileg hűtötte a környezetet. A vajat besózva, egy csupor vízben tárolták, a besózott és barna cukorba mártott, nyers halat pedig konyharuhába tekerve a pince lépcsőjén hűtötték. Érdemes tanulmányozni a régiek frissen tartási praktikáit, ugyanis egyre több termékről fedezzük fel, hogy finomabb, ha nem hűtjük le 3-4 fokosra - a nagy hűtési lázban többek között elfelejtettük, hogy bizonyos sajtoknak kimondottan árt a hűtő hidege, de például Stahl Judit is sokszor a lelkünkre kötötte, hogy szentségtörés a paradicsomot hűtőbe tenni.

 - © beautifulcataya, flickr.com

Érdekes, hogy a legelső hűtőgéppel, amelyet John Gorrie épített 1844-ben, nem sört és fagylaltot, hanem sárgalázas betegek kórtermeit hűtötték Floridában. A gép gőzzel működött és már 1805-ben megtervezte Oliver Evans, ám akkoriban még nem került gyártásba. Ezután számtalan technikával kísérleteztek, de végül az úgynevezett kompresszoros megoldás kerekedett felül, amely bizonyos gázok összepréselése révén hozza létre a hűtőközeget, amely a hűtő hőskorában meglehetősen hangos és energiaigényes folyamat volt. (Az egyik legrégebbi hűtőmodell a fent látható Monitor Top hűtő tetején látható doboz, ami maga a kompresszor.) Eleinte ammóniát és kén-dioxidot használtak, de azok szivárgása balesetveszélyes volt, így akkoriban nagyon nagy eredménynek számított a freongáz 1928-as feltalálása. Erről ma már másképp gondolkodunk, ugyanis a hetvenes években kiderült, hogy a freon súlyosan károsítja az ózonréteget, mégis csak a kilencvenes évekre kerültek forgalomba környezetbarát hűtőszekrények.

Miközben antik hűtőket nézegettünk, megtudtuk, hogy a Frigidaire volt a legelső hűtőmárka - feltételezzük, hogy innen származik a fridzsider szó is. Az első Frigidaire gépek még nem voltak polcosak és klasszikus kilinccsel záródtak - ma már számtalan különféle hőmérsékletű rekesz van a hűtőszekrényekben, és a legújabb modellek esetében érintőgombos vezérlővel szabályozhatjuk páratartalmat vagy a jégkocka-adagolót. Ami a jövő hűtőjét illeti, ma már az foglalkoztatja a mérnököket, hogy lehetne egy elektromos áram nélkül működő hűtőközeget létrehozni. Úgy tűnik, a gázok összepréselésén alapuló kompresszortechnika utódja a mágneses hűtés lesz - bár még csak kísérleti szinten tart a kutatás. Igaz, egy japán cég nemrég bemutatott egy számítógépek processzorát hűtő apró berendezést, amely olajban keringő mágneses részecskéken alapul. 

Kapcsolódó cikkek

címkék: hűtő, hűtőszekrény, jégszekrény, jég, hűtés, régi, történet

Hozzászólások
Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem