"Nap mint nap tapasztalom, hogy a főzés teljes spektruma alkalmas az érzelmek kifejezésére, arra, hogy a szó szoros és átvitt értelmében is finoman a tudtára adjuk valakinek: fontos nekünk, figyelünk rá. Azért írom e sorokat, mert biztatni és segíteni szeretnék mindenkit, hogy főzzön annak, akit szeret, vagy annak, akit szeretni szeretne."

Szerintem mindenki van úgy bizonyos kajákkal, hogy gyerekkorában az említésétől is kirázta a hideg, aztán az érdemtelenül száműzött zöldség, gyümölcs, főzelék vagy desszert felnőttként átváltozott kedvencévé.

Tonhalas vadrizs saláta

Így vagyok én a rizzsel. Tizenkilenc éves voltam, amikor a szerelmem úgy döntött, érdemessé váltam a szüleinek történő bemutatásra, és miután az első vizit alkalmával átmentem a vizsgán, állandó meghívottja lettem a vasárnapi ebédeknek. Egy apró probléma volt: a rizs, amit a közös étkezések során komoly erőfeszítésembe került úrilány módjára kezelni. Rajtam kívül az egész család hétről-hétre szemlátomást élvezettel ette, a magamfajta szerelmes lánykának pedig ilyen helyzetben meglehetősen limitáltak a lehetőségei. Mondtam volna, hogy köszönöm, nem kérek? Egy profi háziasszonynak? Egy fiús anyának? Hát én nem mertem megkockáztatni, hogy a tiszteletet parancsoló édesanyát már a kezdet kezdetén magamra haragítom, így maradt a "Vera néni, kaphatok még egy kanállal?" megoldás.

Aztán, ez az általam lesajnált, fantáziátlannak bélyegzett fogás lassan, de biztosan belopódzott az életembe. Időközben jött a rendszerváltás is, ami szintén megtette a maga jótékony hatását - gasztronómiai szempontból, mielőtt bárki rosszra gondolna. Ahogy elérhetővé vált itthon is a japán, az indiai, a thai, vagy az olasz konyha, többé már nehezen volt elképzelhető az élet basmati, jázmin, ragadós, vagy éppen arborio rizs nélkül. Azóta tudok tökéletes tejberizst csinálni, mióta ez utóbbit felfedeztem az itthoni üzletekben.

Néhány éve, egy külföldi utam alkalmával ismerkedtem meg a vad, más néven indián rizzsel, ami valójában nem is rizs, hanem egy másik fűféle, a zinzania aquatica termése. Mind aromájában, mind állagában jelentősen különbözik a klasszikus rizsfajtáktól, és - talán múltbéli fenntartásaim maradványaként - hozzám ez áll a legközelebb. Nem olcsó mulatság, sőt, ára messze meghaladja elterjedtebb társaiét, de ha kipróbáltátok, és ízlik, eszetekbe nem jusson drága delikátesz boltokban megvenni. Keressetek rá itt!  A roppanós, pergő szemek, a különleges aroma, és a füstös zamat minden alkalommal elvarázsol, akár köretként, akár - ahogy most is - salátaként kerül a tányérra.

Hozzávalók

30 dkg vadrizs
1,8 l víz
1/2 kk gyömbérpor
1/2 kk Jamie Oliver füstölt chili fűszerkeverék
2 ek extraszűz olívaolaj
1 kk bergamott ízű olívaolaj
2 zacskó mozzarella
3 szem kemény paradicsom
1 doboz konzerv tonhal
1 fej fehérhagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 citrom leve
só, bors

Elkészítés

A rizst alaposan leöblítem, körülbelül 1 liter vízben fölforralom. Majd leöntöm a vizet, ismét leöblítem és felöntöm 1,8 liter vízzel, megsózom, 45 percig magas hőmérsékleten főzöm, míg az összes folyadékot fölszívta, majd hagyom kihűlni. Következő lépésben apróra vágom a hozzávalókat, összeforgatom a kihűlt rizzsel, a fűszerekkel, a citrom kifacsart levével és sózom, borsozom. Minimum egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek jól összeérjenek.

Még több receptért kattints ide!