Ez a cikk 1 éve frissült utoljára
A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.
Hogyan legyen lakóhajónk a Dunán?
Az extrém otthonokról szóló sorozatunkban volt már szó az úszó házakról, illetve a lakóhajókról két külföldi példa erejéig. Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy milyen nehézségekbe ütközik ez itthon? Utána néztünk, hogyan és milyen engedélyek birtokában élhetnénk legálisan a vízen. Elöljáróban annyit: a felgöngyölítés folyamán csak a sóhivatalban nem jártunk.

Szerezz hajót!
Első lépésként nem árt egy hajót szerezni - gondoltuk - amin, elviekben lakni szeretnénk majd a Dunán. Lakóhajó vásárlás vonatkozásában megtaláltuk Kelemen Gábort, aki egy holland hajógyártó cég hazai képviselője. Cégük többfajta hajót értékesít, köztük az európai lakóhajók ősének leszármazottját is, a Luxe Motor nevezetű holland eredetit és ennek úgynevezett replikáit is. A Luxe Motorról annyit érdemes tudni, hogy ez volt az originál, 30-60 méter hosszú, klasszikus lakóhajó, mely onnan kapta a nevét, hogy a raktér mögött alakították ki a kapitány lakóhelyét - azaz kvázi luxus helyiséggel látták el. Európában akkortájt ez volt a legjobb szállítási mód, mert éjjel-nappal menetkész volt. A '80-as évek elején ezeket teljesen átalakították lakóhajóvá - beleértve a rakteret is -, még később modern technológiával kezdték gyártani a régi formát. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy minden olyan szükséges funkció elérhető rajtuk, mint egy szárazföldi lakásban, és ezen kívül erősen a luxuskategóriába tartoznak - főleg, ha azt az információt is mellé tesszük, hogy mindez mennyibe kerül.

Kelemen Gábor szerint a hazai vásárlók minimum meglepődnek egy új lakóhajó árától, tekintve, hogy 250-300ezer euróért maximum 50 négyzetméter hasznos lakótérrel rendelkező új lakhajót lehet kapni. Habár ezt sem egyben, mert a lakótér több szinten helyezkedik el - változatos és kalandos életvitelt lehet bennük kialakítani.
Horgonyozz!
Nyugat-Európában trendnek számít az, hogy nyugdíj előtt 5-10 évvel a házaspár belekezd egy lakóhajó építésébe/építtetésébe vagy felújítanak egyet. Nyugdíjas éveik alatt pedig fel-le hajókáznak Európában. Egy ír házaspár például pár hete hagyta el a ráckevei Duna-ágat, nálunk töltötték a telet és a tavaszt, és állítólag most Hollandiában horgonyoznak.

Ez amolyan lakókocsis életmód a vízen, de mi nem erre gondoltunk. Ha ki akarunk kötni és konkrétan - mondjuk a Dunán élni - arra Budapest belterületén az esélytelenek nyugalmával pályázhatunk. Partihajók, éttermek kivételével reménytelen ilyen engedélyhez jutni. Kelemen Gábor szerint borzasztóan macerás is, hiszen az életforma lényege, hogy az ember zöld környezetben, vadvízen éljen. Míg mondjuk a Batthányi térnél erős akadályokba ütközne ez az elképzelés: körülöttünk beton és folyamatos forgalom, dübörgés várható. Viszont, ha kicsit lejjebb, vagy feljebb hajózunk, különösen a Duna ráckevei szakaszához vagy a Megyeri-híd után kicsivel, akkor tökéletes környezet és viszonylag jó közlekedés mellett horgonyozhatunk le. Aki mégis a városban szeretne maradni, elviekben a Prestige, a Viking és a Rév magánkikötők alkalmasak lehetnek a lakóhajók számára. A Viking kikötő munkatársa cáfolta, hogy náluk valaha is horgonyzott volna huzamosabb ideig lakóhajó: inkább raktározással, sporthajók tárolásával foglalkoznak. Habár átutazóban, pár napra valóban kikötnek külföldiek, de aztán tovább is állnak.
Ház a vízen

Szinén jó megoldás lehet az úszóház, azaz egy ház jellegű úszólétesítmény. Ezeket odébb lehet vontatni-úsztatni, és sokkal inkább hasonlítanak egy házra, sem mint hajóra. Ezen felül szárazon is éppúgy könnyedén üzemel, szemben a lakóhajóval. Úszóházak esetében (amelyek nem összetévesztendők a Steven Segal-os Úszó erőddel) érdemes elvonatkoztatni a Római parton látható kalyibáktól, amelyek inkább nyaralók, sem mint állandó lakások.
De úszóházat vásárolni sem könnyű. Nálunk Szegeden Felső-Tisza-parton lehet elhelyezni úszóházat és lakóhajót is, erre a város Uniós pályázatot nyert, és egy külön partszakaszt fognak erre alkalmassá tenni. Építtetni érdemesebb, ennek azonban szigorú műszaki követelményei vannak. Úszóház tervezésére sem mindenkit lehet felkérni - tudtuk meg az NKH Hajózási Hatóságának főosztályán -, a tervezőnek a mérnöki kamara úszólétesítmények tervezésére vonatkozó engedélyével kell rendelkeznie. A Hajózási Főosztály munkatársa elmondta, hogy jelenleg is több, mintegy 5 úszóház vár engedélyeztetésre náluk. De ne szaladjunk ennyire előre!

Önkormányzat
A IV. kerületi Önkormányzatnál kezdtünk belegabalyodni a bürokrácia útvesztőjébe. Az építési osztályról a város üzemelletési iroda munkatársáig jutottunk, ahol a következőket tudtuk meg: a víz a magyar állam tulajdona, az önkormányzathoz a kikötéshez szükséges partszakasz tartozik. A úszólétesítmény vetülete után bérleti díjat kell fizetni: ez havi 500 forint folyóméterenként. A Duna részéről is egy külön hatósággal kell tárgyalni: ekkor fordultunk a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósághoz.
Vízügyi Hatóság
A kérdés nem ilyen egyszerű - kezdi a vízügyi illetékes -, hiszen ők, a Duna - mondjuk így - vagyonkezelői. Azt állapítják meg, hogy folyamhajózási szempontból megfelelő-e az a szakasz, ahová szeretnénk kiköltözni az építménnyel. Tehát nincs akadályozó forgalom, kábel a mederben, viszont van megfelelő vízmélység, nincs szennyvízkivezető, zsilip és még sorolhatnánk. Ha nem találnak ilyen akadályozó tényezőket, az ő részükről szabad utat kaphat a tervezet, de minden egyéb a hajózási felügyelet hatáskörébe tartozik. És ez még csak a kezdet.
Magyar Hajózási Egyesület és Jáky Gábor
Jáky Gábor elérhetőségét kaptuk meg a Magyar Hajózási Egyesülettől, aki az egyesület elnöke, hajókonstruktőr is egyben, és biztosan tud segíteni ebben az ügyben. A lakóhajó engedélyeztetése nagyon bonyolult - tudtuk meg tőle -, minimum három hivatalos szerv engedélye kell hozzá: a közlekedésiek, emellett hátra van még a partbérlés és a vízbérlés. Közüzemi engedélyekre is szükség lesz akkor, ha valóban a vízen szeretne valaki huzamosabb ideig élni: víz, villany, gáz; valamint a csatornázás, szennyvíz kérdését is meg kell oldani. Mindezek mellett könnyebb megmondani azt, hogy hol nem lehet (belváros, Római-part, Hajógyári-sziget), mint azt hogy hol lehet engedélyt kapni a kikötésre, ami egyébként pontos tervezést és sok-sok millió forintot igényel. Véleménye szerint alkalmassá kell tenni egy hosszú partszakaszt, ami már kiépített és alapvető infrastruktúrával rendelkezik, így ezekkel az engedélyekkel nem lenne probléma.
De Jáky Gábor szerint egyébként sem olyan felemelő a Dunán lakni, hiszen a több mint 5 méteres szintkülönbség ingadozás miatt nehézkes lehet a partra jutni, a köteleket utána kell ereszteni, és a hordalékok eltávolításához is speciális eszközökre, gépekre lesz szükség. Összegezve: ez az egész létforma komoly hozzáértést igényel.
Nemzeti Közlekedési Hatóság Hajózási Hatóság Főosztálya (NKH HHF)
Úgy tűnik az NKH HHF segítségével révbe értünk. "Igazából nincs akadálya" - jelenti ki az illetékes főosztály munkatársa. Amit szükséges beszerezni, az az úszólétesítmény fenntartási engedélye. Ha műszakilag megfelel, az úszóház vagy a lakóhajó, akkor mehetünk tovább. A Vízügyi Hatóságnál a szükséges engedélyt a Dunaszakaszra vonatkozóan, az Önkormányzattól a partszakasz bérlést, az építési osztálytól a kikötésre szolgáló stég műszaki engedélyét, valamint a hajózási osztály engedélyét kell kérni.
A magánkikötő a megoldás
Persze a budapesti szakaszon egyáltalán nem jellemző, hogy kiadnának engedélyeket, bár a Szent István parknál létezik egy úszóház, amit irodának használnak. A régi Foka-öbölben van egy magánkikötő a HHF munkatársának tudomása szerint, ahol elképzelhető, hogy külön engedély nélkül lehet kikötni és huzamosabb ideig lakni. Mivel a magánkikötő már rendelkezett ezekkel az engedélyekkel, ezért ez nem kerül eléjük és a magánkikötőben ezt nem is vizsgálják. Érdemes akkor egy komplett magánkikötőt vásárolni-bérelni? - adódik a kérdés. Bár jóval költségesebb, valószínűleg egyszerűbb: magánkikötő ügyben az NKH kikötői osztályához kell fordulni, ott érdemes előadni az elképzeléseinket.
Kapcsolódó cikkek
Hozzászólások
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair
- » Gömböcre hajazó puff
- » Polc könyvmolyoknak
- » Pantone színek a bringától a bögréig
- » Hogyan adj túl könnyen a lakásodon 3.
- » Virágba boruló tálcák
- » Olvasóink így csinálják: tavaszi megújulás
- » Farmerbolt a fenntarthatóság jegyében
- » Praktiker szerszám szleng játék
- » Tervezd újra a Praktikerrel!








