Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára
A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.
Ajtóból is megárt a sok

Logikátlan térelosztás ésszerűtlenül sok ajtóval. Bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan lakással, ahol túlméretezett a hall, van olyan szoba, ami csak a fürdőn keresztül közelíthető meg, vagy olyan kicsi félszoba tartozik hozzá, ami méretei és elhelyezése miatt kihasználhatatlan. Letűnt korok emléke, egy másik életforma maradványa, ami a mai igényeknek már nem felel meg.
Müller Mónika lakberendező éppen egy ilyen lakást alakított át jól használható otthonná, ahol furcsán tagolt szobák miatt eredetileg két ajtón át kellett manőverezni a levesestállal ahhoz, hogy annak tartalma sértetlenül elérkezzen az étkezőasztalig. Az új tulajdonosok - egy fiatal házaspár - más igényeket támasztott leendő otthonával szemben. A lakberendező koncepciójának köszönhetően az ajtók száma lényegesen lecsökkent és a falak is jelentős mértékben átrendeződtek.
A konyhát funkciójának megfelelő helyére tette át - azaz az étkező közelébe -, mégpedig úgy, hogy a hall falát teljesen megszüntette, ezáltal a terek jobban egymásba folynak, és megszűntek a felesleges közlekedők is. A kis félszobát egyesítette a régi konyha egy részével, így egy kellemes méretű, napfényes vendég- és dolgozó szoba jött létre, két ablakkal. Mivel a természetes fény az egyik legnagyobb érték minden lakásban, ezért a bejárati ajtót üvegre cseréltette, hogy onnan is kapjon fényt a konyha-étkező rész.

Szintén problémát okozott a fürdőszoba és a háló kérdése. Ennek orvoslására az eredeti fürdőhöz hozzácsatolta a kamrát is, ezáltal a mosógép és a WC külön kis helyiséget kaphatott. Így a fürdő nagyvonalú és elegáns, valódi fürdőszobává vált. A kazán áttört ajtajú szekrényben bújt el, és az alatta keletkezett hely alkalmassá vált a tisztító szerek tárolására. Mivel a óriási hálóból leválasztott egy gardróbhelyiséget, a háló-gardrób- és a fürdő egymás mellé került teljes egységet alkotva.

Ha tanácsra és néhány praktikus ötletre van szükséged, vagy kérdésed van a lakásodat illetően küldd el nekünk az alaprajzodat egy rövid szöveg kíséretében és a lakberendező megmutatja, hogy változtasd meg az élettered. Az alaprajzokat a szerkesztoseg@4szoba.hu címre várjuk.
Hozzászólások
- » A fotelágyak új generációja: Paq Chair
- » Gömböcre hajazó puff
- » Polc könyvmolyoknak
- » Pantone színek a bringától a bögréig
- » Hogyan adj túl könnyen a lakásodon 3.
- » Virágba boruló tálcák
- » Olvasóink így csinálják: tavaszi megújulás
- » Farmerbolt a fenntarthatóság jegyében
- » Praktiker szerszám szleng játék
- » Tervezd újra a Praktikerrel!








